Barkóczi Balázs: Az állam tegyen végre lépéseket a XV. kerületben illegálisan lerakott veszélyes hulladék elszállítására!

2021.04.17.

Barkóczi Balázs: Az állam tegyen végre lépéseket a XV. kerületben illegálisan lerakott veszélyes hulladék elszállítására!

 

Több mint félmillió köbméter veszélyes hulladékot raktak le illegálisan még három és fél éve ismeretlenek három külterületi és egy belterületi helyszínen a XV. kerületben. Mivel a külterületi környezetszennyezés ügye a kormányhivatalhoz tartozik, Hajdu László akkori polgármester az esetet egyből jelentette a hivatalnak, ám a hatóságok azóta sem tettek semmit. A belterületen lerakott hulladék elszállításáról pedig hiába született jegyzői határozat, az illetékes NAV ott sem lépett. Sőt, mivel a terület tulajdonosa a jegyzői határozatot utólag megtámadta, ezért azt a bíróság megszüntette, és a kormányzati elvonások idején az önkormányzatot kötelezte volna egy költséges hatósági eljárás újbóli lefolytatására.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy miközben Orbánék a hatalmukat 11 éve próbálják kiterjeszteni minden független szakmai szervezetre, ez a monumentálisra duzzasztott állam még arra is képtelen, hogy egy ilyen nagyfokú és nyílt környezetszennyezés kapcsán felkutassa és megbüntesse a felelősöket! Ez a félmillió köbméter veszélyes hulladék a bizonyíték arra, hogy a Fideszt nem érdekli a XV. kerületi emberek problémája, nem érdekli az itt lakók, a jövő generációinak egészsége, nem érdekli a természet védelme. Felszólítjuk az illetékeseket, hogy azonnal tegyenek lépéseket a több mint félmillió köbméter veszélyes hulladék elszállítására!



Barkóczi Balázs
a DK szóvivője, a Demokratikus Koalíció előválasztási jelöltje a XV. kerületben és Újpesten