Újbuda 580 PCR-tesztet biztosít az óvodai és bölcsődei pedagógusoknak a nyitás előtt

2021.04.14.

Újbuda 580 PCR-tesztet biztosít az óvodai és bölcsődei pedagógusoknak a nyitás előtt

 

Dr. László Imre Újbuda DK-s polgármestere és Gy. Németh Erzsébet humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes közös sajtótájékoztatót tartottak a XI. kerületben szerdán. 

 

László Imre ennek keretében ismertette, hogy Újbudán, amely lélekszámát tekintve a hatodik legnagyobb „település” Magyarországon, zavartalanul zajlik a koronavírus elleni oltások beadása. 

 

“Nem csak mint Újbuda polgármestere, hanem mint a kerületi Szent Imre kórház korábbi főigazgatója, kiemelten fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbbet tegyük az újbudaiak biztonsága érdekében. Ezért vállaltam, hogy önkéntesként egyszerre felügyelem kicsit, de elsősorban segítem, hogy a XI. kerületi polgárok biztonságos körülmények között, és a lehető leggyorsabban megkapják az oltást, amely életeket menthet.” - foglalta össze a politikus.

 

A polgármester hozzátette, feldolgozhatatlan tragédia, hogy Magyarország immár negyedik hete vezeti a lakosságszámban arányos halálozási statisztikát az egész világon. 

 

“A Demokratikus Koalíció oltáspárti, de továbbra is rendkívül fontos az óvatosság, mert még mindig nem vagyunk túl a nehezén. Ezért a DK most újra segíteni fog itt a kerületben is.” - nyomatékosította László Imre.

 

Gy. Németh Erzsébet a szót átvéve elmondta, Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyetteseként folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus elleni védekezést. 

 

“Az oltás rendkívül fontos, de ugyanilyen fontos, hogy betartsuk a biztonsági szabályokat, a gyülekezési szabályoktól a maszkviselésig. Nincs helye semmilyen felelőtlenségnek. A Demokratikus Koalíció most az emberéletek mentésére figyel kiemelten. A DK által vezetett kerület 580 PCR-tesztet biztosít az újbudai bölcsődei és óvodai dolgozók számára, hogy a lehető legnagyobb biztonságban, egészségükről meggyőződve dolgozhassanak.” - jelentette be a DK alelnöke. Hangsúlyozta, biztos benne, hogy ez a segítség legalább egy kicsit megnyugtatja nem csak azokat, akik a teszteket kapják, hanem a gyerekek szüleit is, hogy gyermekük is biztonságban van.



“Köszönöm az újbudai rendelőintézet minden dolgozójának az áldozatos munkát, hősies, amit tesznek. Újbudán, az előválasztáson én leszek a Demokratikus Koalíció jelöltje. Teljes ellenzéki együttműködéssel le fogjuk győzni a Fideszt. Dr. László Imre, a DK jelöltjeként, de az ellenzéki pártok támogatásával már megmutatta az utat. A Fidesz itt kisebbségbe szorult, szinte valamennyi kerületi körzetben elvesztette a választást 2019. októberében az önkormányzati választáson.” - emlékeztetett a politikus.



Gy. Németh Erzsébet úgy fogalmazott, hogy  a feladat adott számára is. 

 

“Köszönöm polgármester úr megtisztelő támogatását. Meggyőződésem, hogy Újbudán olyan valakinek kell kihívnia a Fideszt, aki nem csak Újbudát, hanem egész Budapestet ismeri, van közigazgatási és országgyűlési tapasztalata. A kerületi önkormányzati testületben Dr. László Imre vezetésével már a demokratáké a többség, most ez meg fog történni jövő áprilisban az egész országban is. Ezért kívánok dolgozni.” - jelentette ki zárásként.