A jövő héttől újra felveszem a fehér köpenyt, hogy önkéntes orvosként segítsek a járvány elleni küzdelemben

2021.03.06.

A jövő héttől újra felveszem a fehér köpenyt, hogy önkéntes orvosként segítsek a járvány elleni küzdelemben

 

Dr. László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakértője, Újbuda polgármestere szombaton sajtótájékoztatóján kijelentette: látva, hogy mekkora a baj az országban és mennyire elszabadult a vírus, meg kellett hoznia egy fontos, elkerülhetetlen döntést. 

 

“Én mindig is azt vallottam, hogy aki egyszer orvos lesz, aki ezt a felelősségteljes hivatást választja, az élete végéig orvos marad. Az orvosi eskü ugyanis a sírig szól. A fehér köpenyt le lehet venni, az emberekért érzett felelősséget azonban soha. Én is orvos vagyok. Az voltam mindig, és az is maradok.” - magyarázta a politikus.

 

László Imre bejelentette, a Demokratikus Koalíció és az ellenzéki összefogás újbudai polgármestereként a jövő héttől önkéntes orvosként fog részt venni a védekezésben. 

 

“Aki ismer, az tudja: én orvos vagyok reggel, orvos vagyok este, és orvos vagyok akkor is, amikor polgármesterként az újbudaiakért küzdök. A harmadik hullám most úgy hozta, hogy akkor segíthetek a legtöbbet az újbudaiaknak, ha újra felveszem a fehér köpenyt és orvosként veszek részt a vírus elleni küzdelemben. Ezekben az időkben én nem tudok egy íróasztal mögött ülni, hiszen tudom, hogy most orvosként van rám a legnagyobb szükség.” - hangsúlyozta, kiemelve, ez az egyetlen helyes döntés orvosként, polgármesterként és európai magyarként is.

 

László Imre arra is kitért, hogy a jövő hét közepétől-végétől fog önkéntes orvosként dolgozni a kerületi rendelőintézetben, méghozzá a feleségével  együtt, aki szintén önkéntes segítőként jelentkezett. 

 

“Azt, hogy pontosan mit fogok csinálni, nem én, hanem a rendelőintézet igazgatója fogja eldönteni, ő látja majd, hogy hol van rám a legnagyobb szükség: ha kell, akkor beszélgetek a betegekkel, ha kell, akkor oltok, ha kell, 12 órában, ha kell, 24 órában. Ezt ezen a héten kedden jelentettem be a kerületi Operatív Törzs ülésén, így a városvezetés egyik részét sem fogja meglepetésként érni.” - ismertette Újbuda polgármestere.