A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy az ellenzéki pártok ismételten nyújtsák be az egészségügyi szolgálati törvény módosítását

2021.03.03.

A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy az ellenzéki pártok ismételten nyújtsák be az egészségügyi szolgálati törvény módosítását 

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, napok óta másról sem szólnak a hírek, csak arról, hogy mely kórház melyik osztálya állt le, és hol-mennyi orvos és ápoló mondott fel. Hangsúlyozta, ez mind a kormány egészségügyi jogállásról szóló törvényének a következménye. 

 

“Ez mind nem történt volna meg, ha a kormány nem söpri le az ellenzéki pártok tavaly novemberben tett közös javaslatát, amely a Magyar Orvosi Kamara javaslatai alapján készült. De a kormányt nem érdekelték a következmények, hiába figyelmeztettük. Így történt, hogy a magyar egészségügyet nem a koronavírus-járvány, hanem maga a magyar kormány döntötte be.” - magyarázta a frakciószóvivő. 

 

Varga Zoltán bejelentette, a Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy az ellenzéki pártok ismételten nyújtsák be az egészségügyi szolgálati törvény módosítását. 

 

“Ez a módosítás a kormány törvényével ellentétben a Magyar Orvosi Kamara javaslatai alapján készült, és figyelembe veszi az egészségügyi dolgozók érdekeit. Ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni az egészségügyi szolgálati törvénynek orvosokra, ápolókra és más egészségügyi dolgozókra hátrányos rendelkezéseit, és ki kell terjeszteni a béremelést az ápolókra és más egészségügyi és szociális dolgozókra is. Ha már a kormány képtelen volt rá, akkor majd mi, ellenzékiek teszünk igazságot, ezért azt kérjük a többi ellenzéki párttól, hogy együtt újra nyújtsuk be az egészségügyi szolgálati törvény módosítását.” - jelentette ki a politikus. 

 

Varga Zoltán arra is kitért, felháborító, hogy a kormány az egészségügyi béremelésből lényegében kihagyta az ápolókat, szakasszisztenseket, mentősöket és az orvosokon kívül gyakorlatilag mindenkit. 

 

“Felháborító, hogy a mostani törvény alapján az állam gyakorlatilag mindent megtehet az egészségügyi dolgozókkal, és kiskatonákként rendelheti őket bárhova az országban. Ez bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot teremt, hiszen nem lehet úgy élni, hogy nem tudjuk, melyik városba vagy országrészbe kell majd dolgozni járnunk a jövő héttől.” - mondta zárásként a politikus.