Sorra mondanak fel az orvosok és az ápolók - Az összeomlás szélén tántorgó egészségügy megkapta Orbánéktól a kegyelemdöfést

2021.03.02.

Sorra mondanak fel az orvosok és az ápolók - Az összeomlás szélén tántorgó egészségügy megkapta Orbánéktól a kegyelemdöfést 

 

Dr. László Imre, a DK egészségügyi szakértője, Újbuda polgármestere és volt kórházigazgató keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, sajnos mára elérkeztünk arra a pontra az egészségügyben, amelytől régóta féltünk és évek óta óva intettük a kormány. 

 

“Tegnap este óta egymást érik az egészségügyünk összeomlását jelző hírek. Működésképtelenné vált a Jahn Ferenc kórház belgyógyászata, a korábban általam 10 évig vezetett Szent Imre kórházban 17 szakasszisztens és 3 orvos mondott fel a kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon, Tatabányán pedig már tegnap sem volt éjszakai ügyelet. Ezek a hírek egytől-egyig a kormány egészségügyi jogállásról szóló törvénymódosításának következményei.” - foglalta össze a politikus. 

 

László Imre elmondta, a Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány tízévnyi megszorítással, és a mostani káros és átgondolatlan törvénymódosítással mára gyakorlatilag bedöntötte az egészségügyet. 

 

“Itt állunk térdig a harmadik hullámban, de az egészségügyünket nem a vírus és nem a terhelés döntötte romba, hanem maga a kormány. Nincs mit szépíteni, azért fognak magyar emberek ellátás nélkül maradni, mert a Fidesz úgy hozott törvényt, hogy nem hallgatta meg az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat. Gyásznap a mai, ugyanis most véget ért a régóta tartó folyamat, az egészségügy elérkezett a szakadékhoz. Tisztességes, becsületes orvosok és ápolók hagyják ma ott a szakmát, mert a kormányt nem érdekelte a sorsuk. Mi, magyarok fogjuk ezt megfizetni, amikor nem jutunk majd ellátáshoz.” - magyarázta a polgármester, hangsúlyozva, nem túlzás azt állítani, hogy ez az Orbán-rendszer fennállásának legfelelőtlenebb és legveszélyesebb kudarca.

 

“Sokan tudják rólam, hogy 10 évig vezettem a Szent Imre Kórházat. Név szerint ismerem azokat az embereket, akik hosszú évek, de inkább évtizedek óta reggeltől estig gyógyítanak a kórházban, minden megszorítás és méltatlan körülmény ellenére. Ha ők azt mondják, hogy ez így nem mehet tovább, az azt jelenti, hogy a kormány törvénymódosítása valóban minden határt átlépett.” - jelentette ki László Imre. A politikus idézett egy Szent Imrében dolgozó egészségügyi dolgozót idézni, akit arról kérdezett a sajtó, hogy mi a baj: 

Minden. Nincs elég eszköz, nincs ember, nincs pénz. Alapvető dolgokért könyörögni kell, mint például gumikesztyű, FFP-2-es maszk, védőoveral.” 

 

László Imre úgy fogalmazott, ezek után ne csodálkozzunk, hogy a Fidesz törvénye már a legutolsó csepp volt a pohárban. 

 

“Ezek az emberek nem ezt érdemelnék.” - tette hozzá zárásként.