A Demokratikus Koalíció nemet mond a felhatalmazási törvény meghosszabbítására!

2021.02.15.

A Demokratikus Koalíció nemet mond a felhatalmazási törvény meghosszabbítására!

 

A kormány a mai parlamenti ülésnapon kezdeményezni fogja a felhatalmazási törvény meghosszabbítását, amihez az ellenzék támogatását kéri. A Demokratikus Koalíció egészen elképesztőnek tartja az fideszes pánikkormány pofátlanságát, hiszen az elmúlt hónapokban pontosan láttuk, hogy Orbánék mire használták a teljhatalmat: százmilliárdokat osztogattak szét saját oligarcháiknak és strómanjaiknak, miközben kivéreztették a magyar önkormányzatokat, és amíg az egészségügyért is felelős Kásler Miklós Dr. Csontot játszott, Szijjártó kezébe adták az itthon felhasználható vakcinák engedélyezését. Most pedig utólag kérnek felhatalmazást mindezekre.

A Demokratikus Koalíció természetesen nemmel fog szavazni a felhatalmazási törvény meghosszabbítására. Orbán pánikkormányának tagjai hiába is szeretnének a felelős politikus pózában tetszelegni: amikor lehetőségük lett volna rá, nem jöttek el az ellenzék által kezdeményezett vitanapra, semmilyen, a védekezéssel kapcsolatos információt nem adtak ki, helyette módosították az Alaptörvényt, a választási törvényt, és kinyírták a Klubrádiót. Demokraták ezt az ámokfutást semmilyen formában nem támogathatják!



Arató Gergely 
A DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja