Háromszáz milliárdból épülhet a tömegközlekedéssel megközelíthetetlen fideszes elitkórház

2021.02.06.

Háromszáz milliárdból épülhet a tömegközlekedéssel megközelíthetetlen fideszes elitkórház 

 

 

Gy. Németh Erzsébet, humán ügyekért is felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke, és László Imre, Újbuda DK-s polgármestere közös sajtótájékoztatót tartottak szombaton.  Gy.  Németh Erzsébet úgy fogalmazott, a fideszes elitkórház ügye lassan a fideszes beruházások állatorvosi lovává válik. 

 

“Még 2015-ben jelentette be a kormány, hogy a Dobogó néven ismert területen úgynevezett szuperkórház épül. Láthatjuk, hogy milyen sikeresen haladnak. Már 15 milliárd forintba került, de még egy követ sem raktak le, az eredeti tervekhez képest kétszer annyiba, nagyjából 300 milliárdba fog kerülni, és éveket csúszik a megépítése, mai tudásunk szerint legalább három évet.” - emlékeztetett a politikus. Hozzátette, a legnagyobb baj mégis inkább az, hogy már most látszik, hogy az elitkórház nem a magyaroknak, hanem a milliárdos fideszes elitnek épül: teljesen nyilvánvaló, hogy egy átlagos budapesti nem tud ide eljutni, tömegközlekedéssel legalábbis biztosan nem.

 

A főpolgármester helyettes ismertette, éppen ezért javasolta a Főváros, hogy új helyszínen, a Kelenföldi Pályaudvar mellett épüljön kórház, amit a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) meg is vizsgáltatott.

 

“ A 8 hektáros barnamezős területről Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár akkor úgy nyilatkozott, hogy az általunk megnevezett terület alkalmas lenne a létesítmény fogadására. De valamiért a kormányt nem érdekelte a javaslatunk, maradt ennél a területnél, és azt ígérte, hogy közzé is teszi az új közlekedési hálózat létrehozásáról szóló kormányhatározatot.” - magyarázta a politikus, hozzátéve, ez a mai napig nem történt meg.

 

Gy. Németh Erzsébet kijelentette, a Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyetteseként úgy látja, hogy a kormányt nem érdekli sem a budapestiek, sem a magyarok egészségügyi ellátása. 

 

“A fideszes elitkórház terve egy halandó számára megközelíthetetlen, kifejezetten a helikopterező fideszes elitnek épülő elitkórházat takar.” - mondta zárásként. 

 

László Imre a szót átvéve úgy fogalmazott, Újbuda polgármestereként csak annyit kérdezne a kormánytól: valóban észszerű megoldás egy olyan helyen megépíteni Budapest új kórházát, ahova egy átlagos budapesti nem tud eljutni?

 

“Valóban az volt a legnagyobb kihívás a covid-járvány második hullámában, amikor az ezer főre vetített magyarországi halálozási adatok a legrosszabbak közé tartoznak Európában, hogy 15 milliárdot, majd összesen 300 milliárdot költsünk egy olyan kórházra, ami legjobb esetben is öt év múlva épülhet meg? Ideje, hogy a kormány a budapestiek orrára kösse: konkrétan hogyan és mennyiért épül ki az ide vezető közlekedési hálózat, az miből lesz finanszírozva, illetve megépül-e egyáltalán, vagy elég lesz helikopterleszállókat építeni a fideszes politikusoknak?” - tette fel a kérdést a polgármester. 

 

László Imre közölte, a Demokratikus Koalíció és az ellenzéki együttműködés polgármestereként  szeretné előre figyelmeztetni a kormányt: nem kezdődhet egyetlen kapavágás anélkül, hogy a tömegközlekedés és a megközelíthetőség rendszere nincsen megszervezve. 

 

“Az sem a budapestieknek, sem az újbudaiaknak nem vigasz, hogy a helikopterrel közlekedő fideszes elit könnyedén eljut majd a 300 milliárd forintból épülő elitkórházba.” - mondta zárásként a kerület polgármestere.