Reagálás Orbán Viktorra - Nincs, nem volt, és ezek szerint nem is lesz már válságkezelés

2021.02.04.

Reagálás Orbán Viktorra - Nincs, nem volt, és ezek szerint nem is lesz már válságkezelés

 

Orbán Viktor azt mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján, hogy “a gazdaságvédelmi akciótervet lezárták”. Ez azt jelenti, hogy az úgynevezett “válságkezelés” kimerült a fideszes oligarchák még gazgagabbá tételében, a lopásban és az ország értelmetlen eladósításában, az eddig is cserben hagyott magyarok pedig továbbra sem számíthatnak segítségre.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor egy cserbenhagyásos gázolás elkövetőjének magabiztosságával ismerte el, hogy ahogy eddig, úgy ezután sem fog segíteni a válsággal sújtott magyaroknak. A DK emlékezteti a miniszterelnököt: a magyar gazdaság történelmi visszaeséséért, és az államadósság 2008-ban sem látott rekordmagas szintjéért már nem a vírus a felelős, hanem a válságkezelést elmulasztó kormány. Megértjük, hogy nehéz győzelmi jelentést fabrikálni 10 hónap kormányzásképtelenség, kapkodás, pánik és kudarcok sora után, de az biztos, hogy sem a hazudozás, sem egy nemzeti konzultáció nem fogja pótolni a munkahelyek és a vállalkozások megvédését. A válság még jó ideig velünk marad, ezt pedig Orbán Viktornak és tesze-tosza kormányának köszönhetjük.



dr. Molnár Csaba

A DK ügyvezető alelnöke, EP-delegációvezetője, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja