Orbánék eszetlen hadjárata ellehetetleníti az óbudai egészségügyi ellátást - Veszélybe került a Csobánka téri szakrendelő felújítása

2021.01.09.

Orbánék eszetlen hadjárata ellehetetleníti az óbudai egészségügyi ellátást - Veszélybe került a Csobánka téri szakrendelő felújítása 

 

Dr. Kiss László, a III. kerület DK-s polgármestere szombati sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt hónapokban rengeteg szó esett arról, hogy Orbánék pánikkormánya nemhogy segítene a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutott kerületeken, hanem még szándékosan sanyargatja is azokat.

 

“ A sorozatos megvonások miatt egyre jobban meg kell húzni a nadrágszíjat a III. kerületben is. És mindez nem elég, most az egészségügyi ellátás is veszélybe került Orbánék miatt. A Magyar Közlöny 2020. december 31-i számában megjelent 2067/2020. (XII.31.) számú Kormányhatározattal ugyanis egyoldalúan módosították az Egészséges Budapest Program keretén belül megvalósítandó, a kerületi szakellátás modernizációjára irányul projektünket.” - foglalta össze a polgármester. Kiss László ismertetése szerint a fejlesztés a Vörösvári úti és a Csobánka téri szakrendelő megújítását célozta. Hozzátette, a pánikkormány döntése közel 3,5 milliárd forintot von el a kerületi egészségügy fejlesztésétől, továbbá egyoldalúan megemelik a kerületi önrészt is. 

 

Kiss László kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint elfogadhatatlanok az egészségügyet érintő durva megszorítások, amiket szisztematikusan alkalmaznak az önkormányzatoknál, így náluk is.

 

“A koronavírus-járvány miatt elég egyértelműen kiderült, ami már előtte is nyilvánvaló volt, hogy az egészségügy katasztrofális állapotban van, és pont nem elvonni kellene innen, hanem gyökeres fejlesztésekre és támogatásokra lenne szükség.” - összegezte a DK-s polgármester. Emlékeztetett, hogy a kerületek - így Óbuda-Békásmegyer is - 2020. március óta embertelen harcot vívnak a normális ellátás fenntartásáért, de a pánikkormány egyre durvább akadálypályát épít nekik, hogy szándékosan ellehetetlenítse a működésüket. 

 

“Mi, európai magyarok nem fogadjuk, nem fogadhatjuk el ezt az egészségügyet érintő brutális megszorítást, amivel az itt élő emberek életét keserítik meg.” - nyomatékosította a III. kerület vezetője.



Kiss László úgy fogalmazott: felelős polgármesterként elfogadhatatlannak tartja az esztelen intézkedéseket, ezért levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez, melyben tiltakozását fejezte ki. 

 

“Döbbenetesnek és elfogadhatatlannak tartom ugyanis azt a gyakorlatot, amely a már folyamatban lévő és a kormányzat által jóváhagyott Csobánka téri fejlesztést és annak forrásait egyoldalúan veszi el a kerületünkről. Az embereknek nem az egészségügyet érintő brutális és szisztematikus megszorításokra van szüksége, hanem működő egészségügyi rendszerre és korszerű, jól felszerelt intézményekre.” - jelentette ki. Hangsúlyozta, a pánikkormány luxusban élő tagjai persze megengedhetik maguknak, hogy elit körülmények között, magánkórházakban gyógyuljanak, és mindeközben nem veszik észre azokat a kígyózó sorokat, amik esőben, hóban, fagyban állnak a kórházak, rendelőintézetek és háziorvosok előtt, nem veszik észre a gyógyulást hiába váró súlyos betegeket, a reményvesztett családokat, a kimerült egészségügyi dolgozókat, az omladozó intézményeket.

 

“Nem veszik észre, mert nem akarják észrevenni, mert Orbánéknak csak az a fontos, hogy az ellenzéki önkormányzatokat változatos módon szorongathassák.” - mondta zárásként Kiss László.