Január elsején elindul a Közvetlen Európa Munkacsoport, amely az önkormányzatokat segíti majd közvetlen uniós támogatáshoz jutni

2020.12.21.

Január elsején elindul a Közvetlen Európa Munkacsoport, amely az önkormányzatokat segíti majd közvetlen uniós támogatáshoz jutni

 

Dobrev Klára az Európai Parlament alelnöke és Rónai Sándor, a DK EP-képviselője hétfői közös sajtótájékoztatójukon emlékeztettek: 2019 tavaszán az európai parlamenti választás kampányában egy nagyon egyszerű, ám annál fontosabb vállalást tettek az embereknek. 

 

“Azt mondtam, hogy el fogom érni, hogy az önkormányzatok a magyar kormány közreműködése nélkül, közvetlenül az Európai Uniótól juthassanak uniós támogatásokhoz. Ez a vállalásom a magyar politikai életben azóta igen kapós lett, ma már sokaktól halljuk, hogy ugyanezt szeretnék elérni.” - foglalta össze az EP alelnöke. Hozzátette, a mai napon egy olyan kezdeményezést szeretne bejelenteni, ami már jóval túlmutat azon, hogy csupán ígéretnek vagy vállalásnak lehessen nevezni.

 

Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjeként és az Európai Parlament alelnökeként büszkén jelentette be, hogy január elsejével elindul a Közvetlen Európa Munkacsoport, amely már konkrét önkormányzatokat fog segíteni azért, hogy konkrét uniós pályázatokon, konkrét uniós támogatási összegekhez juthassanak. 

 

“A kampány idején azt mondtam, hogy van egy álmom, ennek az álomnak egy része pedig január elsejétől valóság lesz. A magyar önkormányzatok és civil szervezetek a jövő évtől kezdődően ahhoz fognak segítséget kapni, hogy közvetlen uniós támogatásokhoz jussanak, méghozzá tisztes távolságban a kormány és a Fidesz enyves kezeitől.” - sorolta az EP-képviselő. Hangsúlyozta, nagy örömére szolgál, hogy bejelentheti, a Közvetlen Európa Munkacsoportot Rónai Sándor fogja vezetni. 

 

Rónai a szót átvéve elmondta, az általa vezetett Közvetlen Európa Munkacsoport feladata az lesz, hogy minél több önkormányzatot és civil szervezetet segítsen közvetlen uniós támogatásokhoz jutni. 

 

“Gyakorlatilag az ehhez szükséges folyamat egészét segíteni fogjuk a tervezéstől a konkrét pályázat megírásán át a beadásig. Ez összességében 4 típusú feladatot jelent: 1. pályázatfigyelés, 2. az önkormányzatok tájékoztatása a lehetséges pályázatokról, 3. a szakmailag elismert pályázatíró cégek felkeresése és összekapcsolása az önkormányzatokkal, 4. az önkormányzatok közötti koordináció elősegítése, hiszen vannak olyan pályázatok, amelyekre egy-egy önkormányzat nem tud egyedül pályázni, több önkormányzat összefogva azonban igen.” - sorolta a DK EP-képviselője. 

 

Rónai arra is kitért, hogy az érdeklődés már most is óriási, önkormányzatok és civil szervezetek is tucatjával keresnek meg minket, holott ez a kezdeményezés csak a mai napon, éppen ezekben a percekben válik nyilvánossá. Az EP-képviselő szerint ez is azt mutatja, hogy igény és szükség is van az uniós pénzekre, de az önkormányzatok pontosan tudják, hogy ha mindezt a magyar kormányon keresztül szeretnék elintézni, annak csak kormányzati lopás lenne a vége.

 

Rónai Sándor hozzátette, nagyon büszke arra, hogy vezetheti a Közvetlen Európa Munkacsoportot, amely már konkrét önkormányzatokat fog segíteni azért, hogy konkrét uniós pályázatokon, konkrét uniós támogatási összegekhez juthassanak. 

 

“Ahogy alelnök asszony fogalmazott, ezzel valóban egy álom válik valósággá, hiszen a mai napon önkormányzatok ezreiben fog elindulni a gondolkodás, hogy milyen pályázati források ügyében keressenek meg minket. Várjuk a jelentkezéseket, január elsejétől pedig új világ köszönt a magyar önkormányzatiságra.” - hívta fel a figyelmet Rónai Sándor.