Lezárult a DK kérdőíve - Az emberek 2%-a sem oltatná be magát a kormány által favorizált orosz vakcinával

2020.12.07.

Lezárult a DK kérdőíve - Az emberek 2%-a sem oltatná be magát a kormány által favorizált orosz vakcinával

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján ismertette: amikor a kormány bejelentette, hogy vizsgálni kezdi a kétes hírű, mellékhatásait és eredményességét tekintve is teljesen ismeretlen orosz koronavírus-vakcinát, a DK egy online kérdőívben kérdezte meg az embereket arról, hogy milyen gyártmányú vakcinát mernének beadatni maguknak. 

 

“A kérdőívünket sokezer ember töltötte ki, az eredmény pedig több, mint egyértelmű: a kitöltők 71%-a mondta azt, hogy a német és amerikai gyártmányú vakcinát választaná, míg az oroszt mindössze kevesebb mint 2% választotta.” - foglalta össze a szóvivő.  Hozzátette: Orbán Viktor tehát egy olyan vakcinát akar az országra erőltetni, ami egyrészt ismeretlen hatású, másrészt nincs és a közeljövőben nyilvánvalóan nem is lesz európai engedélye, harmadrészt pedig a magyar emberek sem mernék vele beoltatni magukat.

 

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció szerint a kormány az orosz vakcina erőltetésével azt éri el, hogy egyre többen lesznek azok, akik nem akarják majd beoltatni magukat a koronavírus ellen. 

 

“A DK szerint káros és veszélyes, hogy a magyar kormány az orosz diktátornak hízelegve az orosz vakcina vizsgálatával házal, miközben egyértelmű, hogy alig lesz valaki az országban, aki be merné ezzel oltatni magát. A DK szerint csak olyan vakcinát szabad beszerezni, amiben az emberek bíznak és hajlandóak lennének vele beoltatni magukat. Figyelmeztetjük a kormányt: raktárokban porosodó, megbízhatatlan vakcinával lopni biztosan lehet, de a járványnak nem lehet vele véget vetni.” - sorolta a DK szóvivője. 

 

Barkóczi hangsúlyozta, természetes, hogy egy párt által indított kérdőívet jellemzően az adott párt szimpatizánsai töltenek ki első sorban. 

 

“Amikor azonban összehasonlítottuk a kérdőívünk eredményét más, pártoktól független intézményektől származó kutatásokkal, azt láttuk, hogy az eredmények szinte megegyeznek. Az Euronews kutatása szerint is az orosz vakcinával kapcsolatban a legbizalmatlanabbak a magyarok, míg a leginkább egy magyar vakcinával vagy az amerikaival oltatnák be magukat legszívesebben.” - ismertette a szóvivő. Zárásként arra is kitért: az már csak hab a tortán, hogy az orosz vakcinában a kutatások szerint maguk az oroszok sem bíznak és többségük nem is oltatná be magát ezzel.