A kormány látványberuházásokra szórja a pénzt, miközben 30 évre eladósította az országot

2020.11.25.

A kormány látványberuházásokra szórja a pénzt, miközben 30 évre eladósította az országot 

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy miközben a kormány egy 900 milliárd forintos devizahitellel 30 évre eladósítja az országot, a Magyar Közlöny újabb érthetetlen kormányzati költésekről számolt be. 

 

“Miközben a kormány eladósítja az országot, 20 milliárd forintot költ a Citadellára, valamint 730 milliót a debreceni repülőtérre. A sportklubokra és a vadászati világkiállításra költött milliárdok után tehát a kormány továbbra is úgy költi a pénzünket, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és nem most adósítanák el az országot 30 évre előre.” - foglalta össze a DK-s politikus. Úgy fogamazott, ez vagy a fejvesztett pánikkormányzás újabb jele, ahol az állam egyik keze nem tudja, hogy mit csinál a másik, vagy a magyar nép totális hülyének nézése.

 

Varju László kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány látványberuházásokra költ, miközben 30 évre eladósítja az országot. 

 

“Ha van pénz a Citadellára, ha van pénz a debreceni repülőtérre, sőt van pénz vadászati világkiállításra is, akkor mégis miért vett fel a kormány 900 milliárd forintot devizahitelben, amit 30 éven át fogunk visszafizetni? A DK szerint nem látványberuházásokra kellene költeni, hanem valódi válságkezelésre: munkahelyvédelemre, az elbocsájtottak, a magyar vállalkozások, a családok és az idősek támogatására.” - sorolta Varju, hangsúlyozva: nem akarunk 30 évig fizetni egy giga-devizahitelt azért, hogy a pénzből az Orbán-Mészáros birodalom végezzen el látványberuházásokat. 

 

A DK politikusa emlékeztetett, ma már gyakorlatilag biztos, hogy a kormány nem mond igazat az embereknek az ország és a gazdaság helyzetéről. Hozzátette, a kérdés csak az, hogy miben hazudnak nekünk. 

 

“Abban hazudnak, hogy minden rendben van, lehet látványberuházásokra költeni, miközben valójában hitelből él az ország, vagy abban hazudnak, hogy baj van és nem volt más megoldás, mint 30 évre eladósítani az országot. Mert az nem fér össze, hogy az országot 30 évre eladósítják, miközben látványberuházásokra szórják el a pénzünket.” - mondta Varju, aki szerint két lehetőség van: Orbán Viktor vagy hazudik, vagy teljesen elvesztette az irányítást már a saját kormánya költései felett is.