A Demokratikus Koalíció több száz védőruhával segítette az Oltalom Karitatív Egyesület kórházát

2020.11.25.

A Demokratikus Koalíció több száz védőruhával segítette az Oltalom Karitatív Egyesület kórházát

 

A Demokratikus Koalíció már több alkalommal segített a rászorulókon, támogatta azokat a civil szervezeteket, akik a legszegényebbek, legelesettebbek mellett vannak mindig, a legnehezebb időkben is. Ezúttal Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselője vitt több száz védőruhát az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott kórháznak.

A Demokratikus Koalíció kiemelten fontosnak tartja, hogy segítsen minden rászorulónak minden lehetséges módon a koronavírus-járvány idején. Különösen most, hogy Iványi Gábor, az egyesület vezetője éppen gyógyulófélben van otthon, szeretnénk, ha érezné, hogy vannak, akik nem gátolni, hanem segíteni szeretnék a munkájukat, és kiállnak mellettük. Mi, európai magyarok továbbra is tesszük a dolgunkat, ha kell maszkot, ha kell védőruhát, ha kell élelmiszert, vagy digitális eszközöket viszünk a rászorulóknak.

 

DK Sajtóiroda