Hatalmasra nőtt az elszegényedő nyugdíjasok száma - A DK azonnali 50 ezer forintos segítséget követel a nyugdíjasoknak

2020.11.23.

Hatalmasra nőtt az elszegényedő nyugdíjasok száma - A DK azonnali 50 ezer forintos segítséget követel a nyugdíjasoknak 

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője, a Népjóléti Bizottság tagja hétfői sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: újabb döbbenetes adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal a nyugdíjasok helyzetéről. Ismertette: míg tavaly ilyenkor azt láttuk, hogy 2010 óta megduplázódott az elszegényedő nyugdíjasok száma, idén már arról kell beszélnünk, hogy 2010-hez képest megháromszorozódott az arányuk. 

 

“A KSH szerint a nyugdíjasok 14,3 százaléka szegény, ők azok, akiknek a nyugdíjuk a 105 ezer forintot sem éri el. Mivel a kormány idén, a válság évében semmilyen segítséget nem adott az időseknek, garantált, hogy még több nyugdíjas fog elszegényedni, és jövőre még lesújtóbb számokat látunk azokról, akik tisztességgel végigdolgozták az életüket.” - foglalta össze a frakciószóvivő. 

 

Varga Zoltán kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint azonnali 50 ezer forintos segítséget kell adni minden nyugdíjasnak, hogy legalább a válság ne rontsa tovább amúgy is rossz helyzetüket. 

 

“A DK szerint szívszorító, hogy mennyi tisztességes idős embert sodort szegénységbe az Orbán-kormány és a gazdasági és szociális válság teljes kormányzati tagadása. Elég volt abból, hogy a pánikkormány semmit nem tesz az idősekért, miközben évtizedekre eladósítja az országot a giga-devizahitelekkel. A DK továbbra is azt követeli a kormánytól, amit már tavasszal is: azonnali 50 ezer forintos támogatást kell adni a nyugdíjasoknak!” - sorolta a DK-s politikus, hangsúlyozva,  a párt szerint hosszabb távon meg kell emelni az öregségi nyugdíjminimumot, és újra a bérekhez kell kötni a nyugdíjak emelkedését. 

 

“Egy végigdolgozott élet után minden magyar embernek jár a tisztességes, európai időskor.” - tette hozzá Varga Zoltán. 

 

Emlékeztetett, a nyugdíjasok elszegényedése senkit sem érhetett meglepetésként, a DK évek óta figyelmezteti a kormányt a politikája következményeire. 

 

“A nyugdíjak ma általánosan 100 ezer forinttal maradnak el az átlagbértől azért, mert a Fidesz felszámolta a Gyurcsány-kormány nyugdíjszámítási módszerét. 2010-ben még a nyugdíjasok 4,6 százaléka számított szegénynek, ma a 14,3 százalékuk, Orbán Viktor alatt tehát háromszor annyi nyugdíjas él szegénységben, mint a Gyurcsány-kormány idején.” - közölte a frakciószóvivő, rámutatva: ide vezet, ha egy kormány nem kormányoz, hanem lop, nem kezeli a válságot, nem segít az embereknek, de egymás után veszi fel a devizahiteleket és eladósítja az országot.