A kormány újra hazudott a pedagógusoknak – egyelőre még senki nem kapta meg a nyáron belengetett plusztámogatást

2020.11.20.

A kormány újra hazudott a pedagógusoknak – egyelőre még senki nem kapta meg a nyáron belengetett plusztámogatást

 

Már meg sem lepődünk: a pánikkormány ismét hazudott a pedagógusoknak. Igaz, hogy az elmúlt hetekben újra nekiestek a „gránitszilárdságú” alaptörvény faragásának, össze-vissza hadováltak az egészségügy teljesítőképességéről, sőt, még arra is volt energiájuk, hogy a lopás fedezésére használt stadionépítéseken örömködjenek, de a tanároknak és a pedagógiai munkát végző szakembereknek még nyáron beígért pluszjuttatást eddig eszük ágában sem volt kifizetni. Hiába pályáztak és nyertek az érintettek, a pénzt – a „tervek szerint” – csak később fogják megkapni, két részletben – már ha egyáltalán megkapják.

A Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató, hogy amíg a pánikkormány jachtozgató miniszterei a nyáron nem készítették fel Magyarországot a második hullámra, de saját oligarcháikat közbeszerzésekkel és kaszinókkal tömik ki, addig a digitális munkarend miatt többletfeladatokat ellátó pedagógusoknak továbbra is saját zsebükből kell finanszírozniuk azokat az eszközöket, amivel munkájukat a veszélyhelyzet alatt is el tudják végezni.



Arató Gergely
a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja, oktatásügyi szakpolitikusa