Továbbra sem számíthatnak az Orbán-kormányra a turizmus és vendéglátás fővárosi szereplői, miközben a haveroknak zsákszámra megy a pénz

2020.11.19.

Továbbra sem számíthatnak az Orbán-kormányra a turizmus és vendéglátás fővárosi szereplői, miközben a haveroknak zsákszámra megy a pénz

 

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a humán ügyekért is felelős főpolgámester-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékezetett: nem idegen a fideszes vezetéstől, hogy a közpénz fogalmát szeretik kreatívan és rugalmasan kezelni.

 

“Magyarul gátlástalanul lopnak és a köréjük csatlakozott oligarchákat is jól tartják. Nincsen ez másképp a járvány idején sem. Már korábban is kibukott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy pályázatokon keresztül főleg a NER-lovagokat, például Mészáros Lőrincet, vagy Tiborcz Istvánt, de még Bánki Erik exnejét is segítette sokmilliárd forinttal. A Magyar Közlönyből kiderül, hogy a kormány közel 300 milliárd forintot csoportosít át a Gazdaságvédelmi Alap terhére, ebből 16 milliárd forintot pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda Turisztikai fejlesztési célelőirányzatára.” - foglalta össze a főpolgármester-helyettes. Arra is kitért, Európában egyedülálló, hogy egy kormány ne adjon rendes bértámogatást, ne pótolja a veszteséget a turizmusban és a kereskedelemben. Példátlan vakság, hogy egy kormány nem azoknak segít, aki bezárásra vagy leépítésre kényszerülnek. 

 

Gy. Németh Erzsébet közölte: a Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy a kormány a  fideszes haveroknak szórja a milliárdokat, Budapestet pedig kőkeményen bünteti. 

 

“Minden épeszű, felelősségteljes, értelmes vezetés a fővárost, a fővárosi turizmust, vendéglátást támogatná és segítené ebben az esetben. A pánikkormány teljesen alkalmatlan a feladatára, Orbánékat nem érdekli a főváros, nem érdekli a magyar vállalkozók, családok, emberek sorsa. A gazdasági válságot nem lehet úgy kezelni, hogy még békeidőben sem képesek helytállni, mert ezzel csak a szakadékba viszik az országot és a fővárost. Orbánék nem csak alkalmatlanok, hanem aljasak is. Budapest régóta szálka a Fidesz-kormány szemében, hát most megtalálják az alkalmat arra is, hogy megbüntessék a fővárost és lakóit.” - jelentette ki a politikus. 

 

Gy. Németh Erzsébet úgy fogalmazott, ha a kormány segíteni akar, nem elég a felelőtlen, érdekvezérelt pénzszórás azonnali leállítása. 

“Tisztába kéne jönni azzal először is, hogy a turizmus  nem csak a szállásadásról vagy vendéglátásról szól, hanem például a kereskedelemről, közlekedésről, vagy egyéb szolgáltatásokról is. Ők mind megérzik most a járvány hatásait, és a kormány őket is cserbenhagyja, mikor nem nyújt nekik segítséget.” -sorolta a DK alelnöke.  Hangsúlyozta, egy felelős kormány arra is gondol, hogy az előbbi széles körnek, több százezer szektorban érintett családnak ma továbbra is bérleti díjat kell fizetnie, eszközöket kell lizingelnie, és mindezt úgy, hogy bevételük jelentéktelen vagy nulla forint .

“Orbán pontosan tudja, hogy  válság közben a tönkremenetel szélén álló cégek, ha a bankoktól likviditási hiteleket kapnak, azt a bérek, bérleti díjak és áremelkedés  rögtön elégeti. Éppen ezért a kormánynak hitel helyett háromhavi likviditást kell biztosítania, ez lehet hitelcsapda helyett érdemi, turizmust újraindító segítség. Végezetül pedig, ötletbörze helyett most tervszerűségre lenne szükség, hogy abban a pillanatban amikor lehetséges, újra lehessen indítani az életet.” - ismertette Gy. Németh Erzsébet, hozzátéve: a pánikkormány nem tervez, ezt láthatjuk jól.