Rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban a COVID-ellátás - A DK magyarázatot követel

2020.11.13.

Rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban a COVID-ellátás - A DK magyarázatot követel 



László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakértője, Újbuda polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: megdöbbentő képet festettek a koronavírus-betegek intenzív ellátásának állapotáról az intenzív osztályok vezetői egy internetes beszélgetés keretében. 

 

Ismertette, a 444 által is szemlézett beszélgetésben a pécsi kórház professzora azt mondja, hogy “rettenetes, tűrhetetlen, végveszélyig sodró állapotban” van az intenzív ellátás. 

 

“A beszélgetésből kiderül, hogy a kormány hétről-hétre egyre több intenzív ágy hadrendbe állítását kéri az intenzív osztályoktól, azok azonban ezt leginkább orvos- és ápolóhiány miatt nem tudják megtenni. Ha mindez igaz, márpedig az intenzív osztályok professzorai mondják ezt névvel-arccal, akkor az azt jelenti, hogy Orbán Viktor még akkor is kozmetikázta a valóságot, amikor azt mondta, hogy 50% esély van az egészségügy összeomlására.” - mondta a DK-s polgámester. 

 

László Imre közölte, a Demokratikus Koalíció magyarázatot követel a kormánytól: hogyan lehetséges, hogy az intenzív ellátás már most elérte teljesítőképessége határát? 

 

“Miért hazudták azt az országnak, hogy “szinte korlátlan kórházi kapacitás áll rendelkezésre”, mikor már most bajban vagyunk? Hány ember fog azért meghalni, mert a kormány nem tudja biztosítani az intenzív ellátást? A DK szerint a mostani történések egyenes következményei az elmúlt 10 év egészségügy-ellenes politikájának. Volt kórházigazgatóként csak azt tudom mondani, hogy ma éppen azok az orvosok és ápolók hiányoznak a kórházainkból, akik ezerszámra hagyták el az országot az elmúlt 10 évben.” - tette hozzá az egészségügyi szakértő.  Úgy fogalmazott, a kormány alkalmatlanságának az árát ismét az emberek fogják megfizetni, ezúttal azonban sokan az életükkel fognak fizetni a kormány miatt.

 

László Imre arra is kitért, hogy Bogár Lajos professzor Pécsről azt mondja, ha minden így megy tovább, akkor “10-15-20 súlyos állapotban lévő betegre fog jutni egy szakápoló műszakonként”. 

 

“Teljesen nyilvánvaló, hogy ez orvosszakmai szempontból megengedhetetlen, hiszen az ideális arány az lenne, ha egy szakápoló 1, maximum 2 beteggel foglalkozna, nem pedig 20-szal. Ez életekbe fog kerülni. Győrtől, ahol most 40 intenzív ágy van, azt kérik, hogy hozzon létre még 63-at, ami szintén lehetetlen küldetés. Orosházától 29 intenzív ágy létrehozását kérte a kormány, holott a jelenlegi kapacitással összesen 6 intenzív ellátásra szoruló beteget tudnak ellátni.” - sorolta Újbuda polgármestere. Elmondta, itt is az orvos- és ápolóhiány a gond, ahogy Orosházán fogalmaznak: “vannak lélegeztetőgépek és monitorok, de tudjuk, hogy az csak vas”

 

“Az egész országban mindenütt ez a probléma: az orvosokat és ápolókat ezerszámra üldözte el az elmúlt 10 évben az Orbán-kormány.” - magyarázta zárásként László Imre.