Kipereltük Hegedűs Zsuzsa költéseit - Több tízezres luxusitalokra költötte a gyerekeknek szánt közpénzt Orbán főtanácsadója

2020.10.30.

Kipereltük Hegedűs Zsuzsa költéseit - Több tízezres luxusitalokra költötte a gyerekeknek szánt közpénzt Orbán főtanácsadója

 

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció párigazgatója és országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szegényügyi főtanácsadója legendás figura a magyar horizonton. Hegedűsre utalva elmondta, az, hogy nem veti meg a luxust, talán nem extra dolog NER-ben, ahol minimum egy helikopteres utazgatás, vagy egy adriai jacht-túra kell ahhoz, hogy komolyan vegyenek.

“Hegedűs Zsuzsa esete különösen irritáló. Hegedűs Zsuzsa ugyanis a gyerekéhezés ellen küzdő miniszterelnöki főtanácsadóként arról híresült el, hogy egymillió forintos fizetése mellett, és amellett, hogy előszeretettel hurcoltatja magát felső kategóriás autókkal, miközben állítólag épp szegényeket látogat, nem sajnálja a közpénzt a reprezentációra sem.” - foglalta össze a DK-s politikus, hozzátéve, a sajtó korábban már megírta, hogy Hegedűs több millió forintot költött repidolgokra, ám akkor a kormány nem adta ki a költésekről szóló pontos listát.

 

Sebián-Petrovszki László ismertette: a Demokratikus Koalíció most kiperelte a kormánytól Hegedűs Zsuzsa pénzszórásának részleteit tételesen, így nem tudnak tovább titkolózni.

 

“A szegényügyi tanácsadó számláiból feketén fehéren kiderül, hogy Hegedűs többek között drága luxusitalokra költötte a közpénzt. Hegedűs Zsuzsa az, aki megtestesíti a fideszes gőgöt, a rongyrázást, a luxusban lubickolást, ő az, aki képes arra, hogy Audival hordja a PR-malacokat és csirkéket, demonstrálva, hogy ez a kormány mennyire a szegények mellett van és mennyire a vidéket támogatja, miközben valójában, lényegében nem tesznek soha semmit.” - jelentette ki a képviselő, aki szerint a Fidesz-kormány tagjai még a normális tömegközlekedést is sajnálja az emberektől, de ők maguk ebédelni is helikopterrel ugranak el, és ennek pontosan megfelel Hegedűs Zsuzsa rongyrázása is.

 

“De akkor nézzük meg tételesen, hogy miről is van szó. A fideszes Hegedűs Zsuzsa számláiból kiderült, hogy vásárolt Gabbiano Chiantit - ez egy minőségi olasz vörösbor, 35. 990 forintért. Négy alkalommal vásárolt Veuve Clicquot francia pezsgőt, ennek darabja 14. 990 forint volt, azaz összesen majdnem 60 ezer forintot pezsgőzött el Orbán szegényügyi tanácsadója, ha pedig hozzáadjuk a Chiantit, már majd százezer forintra rúg a számla.” -sorolta a pártigazgató.

 

Sebián-Petrovszki arra is kitért, hogy százezer forintból ma Magyarországon többtagú, gyermeket nevelő családok próbálnak kijönni havonta.

 

“Ez az összeg három és félszerese a minimálnyugdíjnak, amiből a legszegényebb idősek próbálják fenntartani magukat, és nyolcszorosa a családi pótlék több, mint tíz éve változatlan összegének. Ebből a pénzből több, mint 360 kiló kenyeret, 57 kiló virslit, 270 kiló almát, vagy épp 775 darab túró rudit lehet vásárolni. Ezek azok a tételek, amiket sok sok magyar család nem engedhet meg magának már a hónap huszadika környékén, mert ez az az ország, ahol gyerekek éheznek, miközben Orbán szegényügyi tanácsadója drága pezsgővel öblíti le a vörösbort.” - mondta zárásként a DK képviselője.