Újabb tízmilliárdokat szór el a kormány, mégsem történik semmi érdemi intézkedés a gazdaság védelmében

2020.10.16.

Újabb tízmilliárdokat szór el a kormány, mégsem történik semmi érdemi intézkedés a gazdaság védelmében

 

Több, mint harminc milliárd forintot vett ki a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból a Magyar Közlönyben közzétett határozat szerint. Ebből jut például a Belügyminisztériumnak, az Innovációs- és Technológiai Minisztériumnak, a Miniszterelnökségnek, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek is.

A Demokratikus Koalíció szerint felfoghatatlan, hogy összesen már 1900 milliárd forintot költött a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból állítólag a koronavírus-járvány elleni védekezésre és a gazdasági válság enyhítésére, valójában érdemi intézkedések még mindig nem születtek. A DK már hónapokkal ezelőtt közzétette a javaslatait, és követelte, hogy a magyar kormány hosszabbítsa meg és szélesítse ki az állami bértámogatást, vagy, hogy emeljék duplájára a családi pótlék összegét. Ezek a mai napig nem történtek meg. Mi, európai magyarok az emberek oldalán állunk, míg a kormány feleslegesen szórja a milliárdokat.



Barkóczi Balázs 
A DK szóvivője