Niedermüller Péter Orbán vereségéről és a baloldali stratégia hiányáról
Niedermüller Péter etnográfusként a politikai folyamatok kulturális elemzésével szerzett tekintélyt. Amikor 2011-ben alelnöki tisztséget vállalt a Demokratikus Koalícióban, majd az Európai Parlament képviselője lett, a politikai hatások értelmezése helyett a hatás kiváltásának nehézségeit vállalta. Brüsszelben az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusaként vált ismertté.
– Nem fél?
– Mitől kellene félnem?
– Nem mondom, hogy kellene. Tény viszont, önt nemcsak internetes chatfórumokon, de a kormánylapban is hazaárulónak nevezték. Tudjuk, hogy a tevőleges agresszió gyakran szavakkal kezdődik.
– Sajnos a mai Magyarországon szinte természetes, hogy ha valaki következetesen kitart ellenzéki álláspontja mellett, rengeteg olyan e-mailt, levelet kap, amelyben mindenféle disznónak, hazaáruló zsidónak, kommunistának nevezik. Mindezt nem veszem komolyan. Persze politikushoz méltatlan, igen súlyos aránytévesztés, amikor a kormányszóvivő mondja a televízióban, hogy én szándékosan felmérhetetlen károkat okozok az országnak, és hazaárulással vádol. Mindez viszont azt is jelzi, hogy az üzenetünk célba ért: sikerült az uniós közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy ez a kormány Európában elfogadhatatlan dolgokat tesz.
– Lehet, de sokan osztják azt a véleményt, hogy nem jó dolog, ha az ember külföldön a saját hazájára panaszkodik.
– Ugyan! Ez csak a kormány olcsó mentegetőzésének része. Amikor nekem a választók európai parlamenti mandátumot adtak, azzal bíztak meg, hogy álljak ki az európaiság ügyéért. Tehát fel kell emelnem a szavam, amikor a magyar kormány szembemegy az unió alapelveivel. Nem Magyarország ellen, hanem az európai Magyarországért állok ki.
– Orbán Viktor az utóbbi napokban hangot váltott, közölte, hogy nem válunk: Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van, ez a mi családunk. Közölte, hogy Magyarország természetesen nem vezeti be a halálbüntetést, és hogy az ország nem tesz olyan lépést, amely az uniós alapszerződésbe ütközne. Nyilván történt valami a színfalak mögött.
– Amikor az Európai Parlament legutóbb Magyarországról vitatkozott, két konkrét ügyről volt szó. Világossá vált, hogy a Néppárt politikai családja sem tűri el a halálbüntetés ügyének lebegtetését, és elutasítja azokat a megfogalmazásokat, amelyeket a bevándorlással kapcsolatos kérdőív tartalmaz. A plenáris vitát követő frakcióülésen még keményebben mentek neki a képviselők: világosan értésére adták, hogy a konzervatív keresztény frakció számára elfogadhatatlan az a politika, amely semmibe veszi az uniós alapértékeket. Orbán nem tehetett mást: meghátrált. Ám ha igazat mondott, és az unió alapvető értékeinek megfelelően akar politizálni, akkor még egy fontos lépést kell tennie: le kell fújni az úgynevezett nemzeti konzultációt. Ebben az ügyben is vissza kell vonulnia.
– Ezt nem gondolja komolyan. Most költöttek újabb háromszázmillió forintot arra a kampányra, amellyel az embereket válaszadásra biztatnák.
– Szerintem nyilvánvaló, hogy az ismertté vált plakátszövegek elfogadhatatlanok, és alkalmasak arra, hogy Európa-szerte újabb tiltakozási hullámot váltsanak ki.
– Nem lehet, hogy ez csak baloldali vágyálom? Egy ismert politikai elemző szerint ez az európai parlamenti vita is olyan volt Orbán Viktornak, mint az ökölvívónak egy úgynevezett felhozó meccs. Amelyen biztos a győzelem.
– Orbán nem győzött. Nem tudhatjuk, hogy egy politikai elemző milyen megfontolásokból mond mást, mint ami mindenki másnak nyilvánvaló: ez a mérkőzés Orbán számára igen súlyos vereség volt.
– Ezt honnan tudjuk?
– A néppárti frakcióból. Orbán most ötödször beszélt az Európai Parlamentben. Vannak képviselők, akik mind az öt alkalommal ott voltak, és ők állítják: ennyire egységesen ellenséges hangulat még sohasem fogadta őt. Kemény elutasítást kapott saját frakciója vezetőitől. És látjuk: a strasbourgi vita óta folyamatosan csak hátrál.
– Azért a pávatánc folytatódik. Az utcán megjelentek a vitatott plakátok.
– Rosszkor. Ezt a Fidesz saját pártcsaládja sem tűrheti szó nélkül, amikor úgyis készül egy Magyarországgal kapcsolatos, nagyon kemény hangú európai parlamenti határozat. A Néppárt saját szövegtervezete mondta ki, hogy a konzultáció nyelvezete „erősen félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan”. Igen jelentős azoknak a tábora, akik a tavaly márciusban éppen Magyarország miatt elfogadott jogállamiságdeficit-eljárás megindítását követelik a bizottságtól. Ilyen korábban még nem volt.
– Az Európai Szocialisták Pártja ezen a héten Budapesten tartja kongresszusát. Ez adhat-e lendületet a hazai ellenzéknek?
– Összeurópai adósság, hogy végre következetesen végiggondoljuk: mit jelent ma a baloldaliság. A Labour párt katasztrofális vereséget szenvedett Nagy-Britanniában. Kudarcot vallottak a német szociáldemokraták a tartományi választásokon. Látjuk: hiányzik a győztes stratégia. Nyilvánvalóan tévedés azt hinni, hogy még ma is sikeres lehet egy olyan politika, amely az ipari társadalom körülményei között a munkásosztály érdekeire épült. A posztindusztriális világban már valami másra lenne szükség.
– Magyarországon egyébként is teljes a kavarodás a politikai égtájak ügyében. Kormányra kerülve a szocialisták pragmatikus vagy inkább neoliberális politikát folytattak, a Fidesz pedig kádárista pártnak bizonyult.
– Az biztos, hogy a korábbi osztályalapú politizálásnak lejárt az ideje. Európában már sehol sem tud túllépni a 20-25 százalékos rétegpárti létezésen az a politika, amely ellenzékből csak annyit képes mondani: balra át, vissza a gyökerekhez. Ennek vége. Más kell, innováció kell.
– Akkor ezen a kongresszuson majd vak vezet világtalant?
– Remélem, hogy nem így lesz. Remélem, ki merjük mondani, hogy a 20. századból örökölt jelszavak már alkalmatlanok arra, hogy újból kormányra segíthessék a szociáldemokratákat.
– Nos, kormányra kerülni talán még így is lehet. Ezt mutatja a balpopulista Sziriza pirruszi győzelme Görögországban. Más kérdés persze, hogy mi van a győzelem után.
– Látjuk, hogy a szélsőbaloldaliság egy válságban vergődő országban sem út a megoldáshoz. Új narratívát kell felépítenünk, amely a modernizáció, a társadalmi igazságosság, a befogadás, a munkahelyteremtés pilléreire épül. Ehhez persze nemcsak bölcsesség kell, de bátorság is.
forrás:
168óra
Niedermüller Péter Orbán vereségéről és a baloldali stratégia hiányáról
Niedermüller Péter etnográfusként a politikai folyamatok kulturális elemzésével szerzett tekintélyt. Amikor 2011-ben alelnöki tisztséget vállalt a Demokratikus Koalícióban, majd az Európai Parlament képviselője lett, a politikai hatások értelmezése helyett a hatás kiváltásának nehézségeit vállalta. Brüsszelben az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusaként vált ismertté.
– Nem fél?
– Mitől kellene félnem?
– Nem mondom, hogy kellene. Tény viszont, önt nemcsak internetes chatfórumokon, de a kormánylapban is hazaárulónak nevezték. Tudjuk, hogy a tevőleges agresszió gyakran szavakkal kezdődik.
– Sajnos a mai Magyarországon szinte természetes, hogy ha valaki következetesen kitart ellenzéki álláspontja mellett, rengeteg olyan e-mailt, levelet kap, amelyben mindenféle disznónak, hazaáruló zsidónak, kommunistának nevezik. Mindezt nem veszem komolyan. Persze politikushoz méltatlan, igen súlyos aránytévesztés, amikor a kormányszóvivő mondja a televízióban, hogy én szándékosan felmérhetetlen károkat okozok az országnak, és hazaárulással vádol. Mindez viszont azt is jelzi, hogy az üzenetünk célba ért: sikerült az uniós közvélemény figyelmét felhívni arra, hogy ez a kormány Európában elfogadhatatlan dolgokat tesz.
– Lehet, de sokan osztják azt a véleményt, hogy nem jó dolog, ha az ember külföldön a saját hazájára panaszkodik.
– Ugyan! Ez csak a kormány olcsó mentegetőzésének része. Amikor nekem a választók európai parlamenti mandátumot adtak, azzal bíztak meg, hogy álljak ki az európaiság ügyéért. Tehát fel kell emelnem a szavam, amikor a magyar kormány szembemegy az unió alapelveivel. Nem Magyarország ellen, hanem az európai Magyarországért állok ki.
– Orbán Viktor az utóbbi napokban hangot váltott, közölte, hogy nem válunk: Magyarország helye az Európai Unióban és a NATO-ban van, ez a mi családunk. Közölte, hogy Magyarország természetesen nem vezeti be a halálbüntetést, és hogy az ország nem tesz olyan lépést, amely az uniós alapszerződésbe ütközne. Nyilván történt valami a színfalak mögött.
– Amikor az Európai Parlament legutóbb Magyarországról vitatkozott, két konkrét ügyről volt szó. Világossá vált, hogy a Néppárt politikai családja sem tűri el a halálbüntetés ügyének lebegtetését, és elutasítja azokat a megfogalmazásokat, amelyeket a bevándorlással kapcsolatos kérdőív tartalmaz. A plenáris vitát követő frakcióülésen még keményebben mentek neki a képviselők: világosan értésére adták, hogy a konzervatív keresztény frakció számára elfogadhatatlan az a politika, amely semmibe veszi az uniós alapértékeket. Orbán nem tehetett mást: meghátrált. Ám ha igazat mondott, és az unió alapvető értékeinek megfelelően akar politizálni, akkor még egy fontos lépést kell tennie: le kell fújni az úgynevezett nemzeti konzultációt. Ebben az ügyben is vissza kell vonulnia.
– Ezt nem gondolja komolyan. Most költöttek újabb háromszázmillió forintot arra a kampányra, amellyel az embereket válaszadásra biztatnák.
– Szerintem nyilvánvaló, hogy az ismertté vált plakátszövegek elfogadhatatlanok, és alkalmasak arra, hogy Európa-szerte újabb tiltakozási hullámot váltsanak ki.
– Nem lehet, hogy ez csak baloldali vágyálom? Egy ismert politikai elemző szerint ez az európai parlamenti vita is olyan volt Orbán Viktornak, mint az ökölvívónak egy úgynevezett felhozó meccs. Amelyen biztos a győzelem.
– Orbán nem győzött. Nem tudhatjuk, hogy egy politikai elemző milyen megfontolásokból mond mást, mint ami mindenki másnak nyilvánvaló: ez a mérkőzés Orbán számára igen súlyos vereség volt.
– Ezt honnan tudjuk?
– A néppárti frakcióból. Orbán most ötödször beszélt az Európai Parlamentben. Vannak képviselők, akik mind az öt alkalommal ott voltak, és ők állítják: ennyire egységesen ellenséges hangulat még sohasem fogadta őt. Kemény elutasítást kapott saját frakciója vezetőitől. És látjuk: a strasbourgi vita óta folyamatosan csak hátrál.
– Azért a pávatánc folytatódik. Az utcán megjelentek a vitatott plakátok.
– Rosszkor. Ezt a Fidesz saját pártcsaládja sem tűrheti szó nélkül, amikor úgyis készül egy Magyarországgal kapcsolatos, nagyon kemény hangú európai parlamenti határozat. A Néppárt saját szövegtervezete mondta ki, hogy a konzultáció nyelvezete „erősen félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan”. Igen jelentős azoknak a tábora, akik a tavaly márciusban éppen Magyarország miatt elfogadott jogállamiságdeficit-eljárás megindítását követelik a bizottságtól. Ilyen korábban még nem volt.
– Az Európai Szocialisták Pártja ezen a héten Budapesten tartja kongresszusát. Ez adhat-e lendületet a hazai ellenzéknek?
– Összeurópai adósság, hogy végre következetesen végiggondoljuk: mit jelent ma a baloldaliság. A Labour párt katasztrofális vereséget szenvedett Nagy-Britanniában. Kudarcot vallottak a német szociáldemokraták a tartományi választásokon. Látjuk: hiányzik a győztes stratégia. Nyilvánvalóan tévedés azt hinni, hogy még ma is sikeres lehet egy olyan politika, amely az ipari társadalom körülményei között a munkásosztály érdekeire épült. A posztindusztriális világban már valami másra lenne szükség.
– Magyarországon egyébként is teljes a kavarodás a politikai égtájak ügyében. Kormányra kerülve a szocialisták pragmatikus vagy inkább neoliberális politikát folytattak, a Fidesz pedig kádárista pártnak bizonyult.
– Az biztos, hogy a korábbi osztályalapú politizálásnak lejárt az ideje. Európában már sehol sem tud túllépni a 20-25 százalékos rétegpárti létezésen az a politika, amely ellenzékből csak annyit képes mondani: balra át, vissza a gyökerekhez. Ennek vége. Más kell, innováció kell.
– Akkor ezen a kongresszuson majd vak vezet világtalant?
– Remélem, hogy nem így lesz. Remélem, ki merjük mondani, hogy a 20. századból örökölt jelszavak már alkalmatlanok arra, hogy újból kormányra segíthessék a szociáldemokratákat.
– Nos, kormányra kerülni talán még így is lehet. Ezt mutatja a balpopulista Sziriza pirruszi győzelme Görögországban. Más kérdés persze, hogy mi van a győzelem után.
– Látjuk, hogy a szélsőbaloldaliság egy válságban vergődő országban sem út a megoldáshoz. Új narratívát kell felépítenünk, amely a modernizáció, a társadalmi igazságosság, a befogadás, a munkahelyteremtés pilléreire épül. Ehhez persze nemcsak bölcsesség kell, de bátorság is.
forrás: 168óra