Egy év kellett, hogy a bíróság tisztázzon a fideszes rágalomhadjárat alól - A kormánypropaganda mára minden pert elveszített

2020.09.26.

Egy év kellett, hogy a bíróság tisztázzon a fideszes rágalomhadjárat alól - A kormánypropaganda mára minden pert elveszített 

 

Dr. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere szombati sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a kormánypropaganda a tavalyi önkormányzati választás kampányában azzal vádolta meg, hogy korábban szexuálisan zaklatta egy kolléganőjét. A polgármester ismertette, a képtelen vádak már az első napokban hiteltelennek bizonyultak, azóta pedig az összes, szám szerint 7 sajtópert megnyerte a kormányzati propaganda ellen. 

 

“Pert nyertem a 888, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a Ripost, a TV2 és az Origo ellen is, utóbbi ellen egyből kettőt is. Ezek a perek mostanra zárultak le, tehát kijelenthető, hogy nagyjából egy év kellett ahhoz, hogy a bíróság tisztázzon a fideszes rágalomhadjárat alól.” - tette hozzá a politikus. 

 

László Imre úgy fogalmazott: a Demokratikus Koalíció elnökségi tagjaként és Újbuda polgármestereként szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy hogyan is működnek az Orbán-rendszer és az állampárt karaktergyilkosságai. 

 

“Orbán Viktor álhírterjesztőinek és propagandistáinak mindegy, hogy végül veszíteni fognak-e a bíróságon. Mindegy, hogy esetleg akár még kártérítést is kell majd fizetniük. Számukra mindegy, hogy a megtámadott fél majd egy év múlva a bíróságon tisztázni tudja magát, hiszen ez utólag nem változtat a lejáratással elért választási eredményeken. A DK szerint az orbáni karaktergyilkosságok éppen ezért tartoznak a legalantasabb, legmocskosabb és leghitványabb bolsevik módszerek közé. Mi, európai magyarok, DK-sok és ellenzékiek egy olyan országot szeretnénk, ahol senki sem tehet ilyet, legyen akár kormányon vagy ellenzékben.” - sorolta a polgármester, hangsúlyozva: ezért kell 2022-ben egy közös ellenzéki listával véget vetnünk az Orbán-rendszernek.

 

László Imre hozzátette, gondoljon mindenki bele: min változtatna az, hogy egy év alatt tisztázta magát és minden pert megnyert, ha tavaly októberben veszített volna az önkormányzati választáson? 

 

“Nekem jól esne a tudat, hogy tisztára mostam a nevem, de ennyi és semmi több. A választást nem ismételnék meg, a rágalmakkal és karaktergyilkossággal elért választási eredményt nem semmisítenék meg. És éppen ez a karaktergyilkosságok lényege: mire a lejáratott fél bizonyítja az igazát, addigra elveszít mindent, amiért előtte harcolt. Ez alól egy kivétel van, ha a választók elég bölcsek ahhoz, hogy átlássanak a szitán és ne higgyék el a hazugságokat. Az újbudaiak elég bölcsek voltak ehhez, ezért lehetek ma én a polgármesterük.” - mondta zárásként László Imre, felhívva a figyelmet: rágalomhadjáratok és karaktergyilkossági kísérletek lesznek még, de ha vigyázunk egymásra, akkor ezzel sem állíthatják meg az ellenzéket, ezt bizonyítja az ő példája is.