A kormány tudatosan megszüntette a kontaktok tesztelését, hogy alacsonyabbak legyenek a számok

2020.09.25.

A kormány tudatosan megszüntette a kontaktok tesztelését, hogy alacsonyabbak legyenek a számok

 

Az Orbán-rezsim a kezdetektől hadilábon áll a teszteléssel, holott a tömeges koronavírus-teszt nagyban segít visszaszorítani a járvány terjedését, mint azt több ország példája megmutatta tavasz óta. Most a legújabb rendelkezések szerint már a közvetlen kontaktok ingyenes tesztelését is megszüntették, sőt, a háziorvos már mintavétel nélkül dönthet úgy, hogy koronavírus-fertőzöttnek nyilvánítja a beteget. Müller Cecília tisztifőorvos pedig a napokban úgy nyilatkozott, hogy az iskolások esetében az osztálytárs kontaktszemélynek számít, a szülő viszont nem.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány tudatosan szüntette meg a kontaktok tesztelését, hogy mesterségesen alacsonyan tartsák a hivatalos esetszámokat. A statisztikával való trükközés azonban  szimpla csalás és nem felelősségteljes megoldás. Mi, európai magyarok továbbra is felhívjuk a figyelmet: a hatékony védekezéshez tömeges és ingyenes tesztelésre van szükség, mert csak így lehet megfékezni a járvány terjedését. Az Orbán-rezsimnek el kellene jutnia oda, hogy hiába nyernek papíron számháborút, ha a valóság gyökeresen más, és ezzel a magyar emberek is tisztában vannak.



Barkóczi Balázs 
A DK szóvivője