A DK hivatalosan benyújtja a Nemzeti Választási Irodának az ingyenes koronavírus-tesztelésre irányuló népszavazási kezdeményezését

2020.09.24.

A DK hivatalosan benyújtja a Nemzeti Választási Irodának az ingyenes koronavírus-tesztelésre irányuló népszavazási kezdeményezését 

 

Sebián-Petrovszki László orszűggyűlési képviselő, a DK pártigazgatója, csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette: ahogy a hét elején Gyurcsány Ferenc bejelentette, a Demokratikus Koalíció népszavazást kezdeményez az ingyenes koronavírus-tesztelésért. 

 

“Felháborítónak tartjuk, hogy amíg Európa legtöbb országában ingyen letesztelnek bárkit, addig nekünk, magyaroknak súlyos összegeket, darabonként 20 ezer forintot kell fizetnünk a koronavírus-tesztekért. Hisszük, hogy nem azért fizetjük egész életünkben a TB-t, és az állam sem azért vásárolt teszteket a mi pénzünkből a járvány alatt, hogy amikor nekünk kellene a tesztelés, akkor újra a zsebünkbe kelljen nyúlnunk.” - magyarázta a politikus. 

 

“Azért állok itt, a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt, mert a Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezése mára elkészült, itt van a kezemben. A sajtótájékoztatót követően ezt le fogom adni a Nemzeti Választási Irodának, ezzel pedig hivatalossá válik, hogy a magyar ellenzék népszavazást kezdeményezett az ingyenes koronavírus-tesztelésért.+ - hangsúlyozta Sebián-Petrovszki, hozzátéve: ezzel hivatalossá válik, hogy az Orbán-kormányt olyannyira nem érdekli a magyarok élete, biztonsága, egészsége és nyugalma, hogy az ország még egy ilyen sorsdöntő kérdésben is az ellenzék védelmére és segítségére szorul. 

 

“Mi, európai magyarként, ellenzékiként tesszük a dolgunk, az ingyenes teszteléssel pedig minden ellenzéki párt egyetért. Kiváncsian várjuk annak a Nemzeti Választási Bizottságnak a döntését, amelyben  többségben vannak a fideszes pártkatonák.” - tette hozzá a pártigazgató.  

 

A DK-s politikus elmondta: ahogy a népszavazások esetében lenni szokott, a pontos népszavazási kérdés most is egy technikai, kicsit bonyolult szöveg, hogy minden jogi feltételnek megfeleljen. 

 

“A lényegen persze ez nem változtat, ez a népszavazás arról fog szólni, hogy a magyarok megkapják, ami jár nekik: az ingyenes koronavírus-tesztelést, méghozzá mindenkinek, aki ezt kéri. Nem azért fizetjük egész életünkben a TB-t, és az állam sem azért vásárolt teszteket a mi pénzünkből a járvány alatt, hogy amikor nekünk kellene a tesztelés, akkor újra a zsebünkbe kelljen nyúlnunk. Ideje, hogy a kormány ne a magánszolgáltatók profitját képviselje, hanem a magyarok érdekeit.” - jelentette ki Sebián-Petrovszki László. 

 

Zárásként azt is hozzátette: kíváncsian várják annak a Nemzeti Választási Bizottságnak a döntését, amelyben többségben vannak a fideszes pártkatonák.