Ingyenes koronavírus-tesztelést követeltek az ellenzéki pártok

2020.09.21.

Ingyenes koronavírus-tesztelést követeltek az ellenzéki pártok

 

Hétfő délután a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd képviselői közös sajtótájékoztatón beszéltek arról, hogy a kormánynak ingyenessé kellene tennie a koronavírus-tesztek elvégzését. A DK részéről Varju László alelnök, a Költségvetési Bizottság elnöke emlékeztetett: ahogy azt már Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is elmondta napirend előtti felszólalásában, a Demokratikus Koalíció népszavazást kezdeményez a koronavírus-tesztek ingyenessé tételéről mindenki számára. 

 

“Megértettük, hogy Orbán Viktornak nem fontos sem az egészségünk, sem az oktatásunk, sem a gazdaságunk, hiszen ellenkező esetben ingyenesen elvégeznék a koronavírus-tesztet mindenkin, aki kéri. Megértettük, hogy Orbán Viktor számára nem fontos, hogy mi és a gyermekeink otthoni karanténban sínylődünk vagy visszamehetünk a munkahelyünkre, gyerekeink az iskolába, óvodába.” - sorolta a képviselő. Varju úgy fogalmazott: a miniszterelnök ismét a magyar érdek és a magyar emberek ellenében foglalt állást, de ha most nem ért a szép szóból, akkor majd érteni fog az erőből. 

 

“Éppen ezért kezdeményezünk népszavazást arról, hogy legyen ingyenes koronavírus-tesztelés mindenki számára, aki ezt kéri. Európai magyar polgárok vagyunk, és súlyos összegeket vonnak el tőlünk minden hónapban TB-hozzájárulás címén. Igenis jár nekünk, hogy az állam a befizetett pénzünkből, ingyenesen végezze el rajtunk a koronavírus-tesztet, ha szükségünk van rá!” - hangsúlyozta Varju László.