Ismét csak a tájékoztatás illúzióját kapta az ország az Operatív Törzstől, valós tájékoztatást nem

2020.09.19.

Ismét csak a tájékoztatás illúzióját kapta az ország az Operatív Törzstől, valós tájékoztatást nem

 

A járvány első hullámában már megtanulhattuk, hogy ahogy fokozódik a kormányzati tehetetlenség és titkolózás, úgy jelenik meg Müller Cecília országos tisztifőorvos és az Operatív Törzs “tájékoztatása”. Tájékoztatás persze valójában nem történik: nem tudtuk meg, hány ember hiányzik a Korányi kórházból, ahová más intézményekből vezényeltek át egészségügyi dolgozókat, nem tudtuk meg, hogy mit tettek és tesznek a tesztelés felpörgetéséért, hiszen már most is több napos, sokszor egy hetes csúszással zajlik a koronavírus-tesztek elvégzése, nem tudtuk meg, hogy miért pont este 11 órától zárják be a szórakozóhelyeket, ahogy azt sem, hogy létezik-e bármilyen szakmai érv arra, hogy a kormány továbbra is visszatartja az országtól az ingyenes koronavírus-tesztelést.

A Demokratikus Koalíció szerint az ország csak a tájékoztatás illúzióját kapta az Operatív Törzstől, valódi tájékoztatást nem. A DK felháborítónak tartja, hogy a kormány az Operatív Törzs mögé bújik, amikor az érthetetlen és káros döntéseire kellene magyarázatot adnia. A DK szerint Orbán Viktor jobban tenné, ha a magyarok szemébe mondaná, miért nem biztosítja az ingyenes koronavírus-tesztet az embereknek; ne bújjon Müller Cecília mögé, hanem mondja el nyíltan, szerinte miért nem érdemlik meg a magyarok az ingyenes koronavírus-tesztelést, ellentétben szinte minden más európai polgárral!



Barkóczi Balázs
A DK szóvivője