A DK vezette fővárosi kerületek már a nyáron megoldották, amit a kormány azóta sem tudott - Az óvodákban és bölcsődékben most is csak hőmérőzés után engedik be a gyerekeket, szülőket, dolgozókat

2020.09.19.

A DK vezette fővárosi kerületek már a nyáron megoldották, amit a kormány azóta sem tudott - Az óvodákban és bölcsődékben most is csak hőmérőzés után engedik be a gyerekeket, szülőket, dolgozókat 

 

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület DK-s polgármestere szombati sajtótájékoztatóján kijelentette: megdöbbenve hallotta a miniszterelnöktől, hogy a kormány csak október elsejétől kezdi meg az iskolákba érkező diákok, szülők és tanárok hőmérővel történő ellenőrzését. 

 

“Ez két okból történhetett így. Vagy azért, mert a miniszterelnök nem tudta, hogy a tanév nem október elsején, hanem szeptember elsején kezdődik, vagy azért, mert a kormánya a három nyári hónap alatt sem tudta megoldani, hogy minden iskolában legyen egy érintésmentes hőmérő.” - vélekedett a polgármester, hozzátéve: nem kellene, hogy ez az apróság olyan nagy feladat legyen, különösen akkor, amikor az országnak elemi érdeke, hogy ne kelljen egy elszabaduló járvány miatt bezárni az iskolákat.

 

Cserdiné Németh Angéla ismertette, a Demokratikus Koalíció által vezetett fővárosi kerületek már hetekkel ezelőtt bevezették az érintésmentes hőmérők használatát, mielőtt valaki belép egy közintézménybe. 

 

“A XV. kerületben ez így van a Polgármesteri Hivatalban, a kulturális intézményekben, az óvodákban, bölcsődékben, a szociális intézményekben és a kerületi egészségügyi intézményekben is. Nem volt bonyolult és nem volt megoldhatatlan, hogy így legyen: csak felelős gondolkodás és józan ész kellett hozzá. Nagyon sajnáljuk, hogy e kettőből valamelyik hiányzott a kormánynál, ezzel pedig a tömeges iskolabezárást kockáztatták meg.” - tette hozzá a DK-s polgármester.

 

Cserdiné emlékeztetett, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete úgy  fogalmazott korábban, hogy sajnos fennáll a veszélye annak, hogy kormány mulasztásai miatt a járvány terjedésével be kell majd zárni az iskolákat. 

 

“Mindez kizárható lett volna, ha például nem október 1-től mérnék az iskolákba belépők hőmérsékletét, hanem elkezdték volna szeptember elsejétől, ahogy a DK vezette kerületek teszik a budapesti közintézményekben. Mi vigyázunk Budapestre, mi megtettük a dolgunk, a kormány azonban egy olyan egyszerű dologra is képtelen volt, hogy 3 hónap alatt érintésmentes hőmérőket adjon az iskoláknak.” - mondta zárásként Cserdiné Németh Angéla.