Ne a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásán spóroljon a kormány!

2020.09.01.

Ne a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásán spóroljon a kormány!

Lassan minden napra jut egy olyan hír, hogy a kormány pénzt vesz el hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával foglalkozó szervezetektől. Először Magyar Evangéliumi Testvérközösség iskoláit sarcolták meg, aztán az Igazgyöngy Alapítvány állami támogatását felezték meg, most pedig Ámbédkar Iskolát nem hajlandók támogatni.

A DK szerint felháborító, hogy a kormány pár millió forintot elvesz a hátrányos helyzetű gyereket oktatásától, miközben a debreceni elitiskola megkapja 300 milliónyi közpénzt. El a kezekkel a nehéz sorsú gyerekektől! A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, adja vissza az állami támogatást a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását segítő szervezeteknek, és ne azokon spóroljanak, akik a válság alatt, az állam helyett is teszik a dolgukat.



Dobrev Klára
a DK EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke