A kormány láthatóan képtelen a biztonságos iskolakezdés megszervezésére

2020.08.31.

A kormány láthatóan képtelen a biztonságos iskolakezdés megszervezésére 

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány a növekvő esetszámok ellenére holnaptól megnyitja az iskolákat, és a körülményekhez képest normális tanév kezdődik. Hozzátette, azt ugyanakkor a kormánynak már nem sikerült megszerveznie, hogy a tanévkezdés biztonságos is legyen. Két dolgot tettek, mind a kettő azt szolgálta, hogy kihúzzák magukat a hagyományos iskolakezdéssel járó felelősség alól. 

 

“Egyrészt kiadtak egy életszerűtlen és a legtöbb iskolában teljesíthetetlen útmutatót, másrészt közzétettek egy felhívást, amelyben a szülőkre és a tanárokra hárítják a felelősséget. Ez a két dolog azt jelenti, hogy a kormány alkalmatlan volt a biztonságos tanévkezdés megszervezésére, ezzel pedig tökéletesen tisztában is van.” - foglalta össze a politikus. 

 

Arató kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint felháborító és veszélyes, hogy a kormány képtelen volt megszervezni a biztonságos iskolakezdést. 

 

“Egy felelős kormány gondoskodott volna arról, hogy minden iskolában legyen elég maszk és kézfertőtlenítő, hogy az iskolák tekintsék igazoltnak az esetleges hiányzásokat, hogy legyen kapacitás az osztálytermek rendszeres fertőtlenítésére. Ezzel kellett volna foglalkozni, nem a felelősség szülőkre és tanárokra hárításával.” - jelentette ki Arató Gergely, hozzátéve: a DK szerint a kormány felelőssége, hogy a hagyományos iskolakezdés ne járuljon hozzá a járvány további terjedéséhez, ezt pedig európai magyarokként számon is fogjuk kérni a kormányon.

 

A frakcióvezető-helyettes elmondta, a DK szerint nem meglepő, hogy hagyományosan kezdődik el az idei tanév, hiszen tavasszal kiderült, hogy a kormány alkalmatlan volt a digitális oktatás kidolgozására is. 

 

“A baj azzal van, hogy olyan emberek készítettek járványvédelmi útmutatót az iskoláknak, akik soha életükben nem láttak még iskolát. Akik nem tudják, hogy nincsenek mindenütt 3 méter széles folyosók, 200 négyzetméteres tantermek és külön bejáratú lépcsők és folyosók osztályonként. És ha az életszerűtlen útmutató esetleg nem lenne már önmagában is súlyos probléma, akkor még ott van a tanárhiány is, hiszen az oktatásnak a szükségesnél 1500-zal kevesebb tanárral kell megoldania az iskolakezdést.” - tette hozzá zárásként Arató Gergely, hangsúlyozva, az iskoláknak igazoltnak kell tekinteniük a hiányzásokat.