Ne titkolózzon a kormány! - Hozzák nyilvánosságra, hogy mely politikusok vettek részt az Alapjogokért Központ buliján, és ezek a politikusok milyen nyilvános rendezvényeken vettek részt a bulit követően

2020.08.28.

Ne titkolózzon a kormány! - Hozzák nyilvánosságra, hogy mely politikusok vettek részt az Alapjogokért Központ buliján, és ezek a politikusok milyen nyilvános rendezvényeken vettek részt a bulit követően

 

Barkóczi Balázs a Demokratikus Koalíció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: kiderült, hogy több fideszes politikus is karanténba került egy múlt hétvégi kastélybuli miatt, amelyet a Fidesz-közeli Alapjogokért Központ alapítvány rendezett egy Úrkút melletti kúrián. 

 

“A kastélybulin résztvevő Hollik István fideszes kommunikációs igazgatóról derült ki, hogy fertőzött, ezért Gulyás Gergely, Orbán Balázs, Kovács Zoltán, Dömötör Csaba és Farkas Örs fideszes politikusok is karanténba kerültek. Azt tehát már tudjuk, hogy a járvány egyik gócpontja a fideszes kastélybuli lehetett, a rendezvényen résztvevő politikusok teljes névsora azonban a mai napig ismeretlen.” - foglalta össze a szóvivő, hangsúlyozva, politikusokról van szó, akik normális esetben választókkal találkoznak és rendezvényeken vesznek részt, így elképzelhető, hogy az elmúlt egy hétben akaratukon kívül akár tovább is terjeszthették a betegséget.

 

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a fideszes kastélybulin résztvevő politikusok és hivatalos személyek teljes névsorát, valamint hozza nyilvánosságra a résztvevők teljes hivatalos programját a kastélybulit követően mostanáig. 

 

“Öt nap telt el az ominózus fideszes kastélybuli és aközött, hogy megtudtuk, Hollik István koronavírus-fertőzöttként vett részt a rendezvényen. Jogunk van tudni, hogy kik voltak ott ezen a kastélybulin és hány választóval találkozhattak a kastélybulit követő 5 napban. A DK természetesen mielőbbi gyógyulást kíván Hollik Istvánnak és minden esetleges fertőzöttnek. Ettől függetlenül azonban elvárjuk, hogy egy járványügyileg ilyen kockázatos ügyben tisztán láthasson az ország!” - jelentette ki a szóvivő. 

 

Barkóczi úgy fogalmazott, talán nem kell bemutatni, hogy miből áll a legtöbb politikus munkája, különösen igaz ez a közhatalmat gyakorló politikusokra: emberekkel találkoznak, rendezvényeken és egyeztetéseken vesznek részt, egy nap alatt akár több száz választópolgárral is kapcsolatba kerülhetnek. 

 

“Ez a lehető legsúlyosabb járványügyi kockázat, márpedig a fideszes kastélybulin a jelek szerint a kormánypárt számtalan politikusa részt vehetett. Járványügyi szempontból elfogadhatatlan, hogy nem tudjuk, kik vettek részt a kastélybulin és kikkel találkozhattak a kastélybulit követő 5 napban.” - mondta zárásként a szóvivő.