A Fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt!

2020.08.27.

A Fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt!

 

Szeptember elsejével újra megnyílnak az iskolák, elindul a tanév, ez pedig Budapest közlekedési rendjét is jelentősen átalakítja majd a nyárihoz képest. Az elmúlt 10 évben hozzászokhattunk, hogy a kormány az M0-ás elbaltázásával, Tarlós István pedig az inkompetens városvezetéssel garantálta a dugókat és a járatkimaradásokat. A tavaly október óta működő közös ellenzéki fővárosi vezetés a múlttal szemben a jövőbe fektetett be egy új közlekedési koncepcióval, ez ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy az iskolakezdés - az elmúlt évekhez hasonlóan - ismét közlekedési káoszba fulladjon Budapesten.

A Demokratikus Koalíció budapesti elnökeként arra kérem a fővárosi vezetést, hogy mindent tegyen meg azért, hogy Budapest elkerülje az iskolakezdés idején megszokott dugókat! Már most látszik, hogy hol vannak azok a közlekedési gócok és helyzetek, ahol a forgalmi rend átgondolására, esetleges átszervezésére lehet szükség, most még van idő erre. A dugóban veszteglő autók nem szolgálják sem az autósok, sem a tömegközlekedők, sem a biciklisek, sem a gyalogosok érdekeit, ezért mindent meg kell tenni, hogy a Főváros elkerülje a közlekedési káoszt!



Trippon Norbert
a DK budapesti elnöke