A Fidesz tovább trükközik a választási rendszerrel

2020.08.25.

A Fidesz tovább trükközik a választási rendszerrel

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese kedden, a Nemzeti Választási Iroda tájékoztatóját követően ismertette: az NVI tervezett új intézkedései nem orvosolják a Fidesz választási rendszerének problémáit. 

 

“Ez az egyoldalúan elfogadott választási rendszer azért jött létre, hogy könnyűvé tegye a Fidesz dolgát és nehezítse az ellenzékét - mondta Arató, hozzátéve, a továbbiakban is marad a győzteskompenzáció, maradnak az önkényesen meghúzott választókerületi határok, marad a fiktív bejelentkezéssel való visszaélés esélye és marad az az igazságtalanság is, hogy a határon túli magyarok ellenőrizetlenül szavazhatnak levélben. 

 

“Azt az NVI is elismerte a mai tájékoztatón, hogy több ezer olyan eset van, amikor a regisztrált határon túli szavazók számára küldött boríték a címzés hibája miatt érkezik vissza, ám az igazi problémával nem néznek szembe. Mégpedig azzal, hogy ezekkel akár vissza is élhetnek, például ha elhunytak nevében küldik vissza a szavazólapot.” - magyarázta a DK frakcióvezető-helyettese. 

 

Arató arra is kitért, hogy a kormány továbbiakban is sok-sok milliárd közpénzből tehet majd közzé propagandaszövegeket, nyugodtan uralhatja a közmédiát és megszállhatja a független médiumokat, ezen az új választási törvény tervezete nem segít. 

 

“Tudjuk, hogy a Fidesz 2022-ben is mindent el fog követni azért, hogy megnyerje a választásokat, gátlástalanul fog élni jogszerű és jogszerűtlen eszközökkel. Az ellenzék akkor nyerhet, ha közös listát, közös miniszterelnököt, közös jelölteket tud kiállítani, és közösen szervezzük meg a választások ellenőrzését is.” - jelentette ki a frakcióvezető-helyettes, hozzátéve, az NVI tájékoztatóján az is elhangzott, hogy Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a hónap végével visszavonul tisztségétől. Arató szerint egyértelmű, hogy a helyére hű pártkatonát küld majd a Fidesz, ezért is fontos az ellenzék együttműködése, mert a választók többségének akaratával szemben Orbánék tehetetlenek lesznek.