Történelmi pofon a magyar gazdaságnak: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat

2020.08.14.

Történelmi pofon a magyar gazdaságnak: Orbánék ismét magukra hagyták a magyarokat

 

Bár a Pénzügyminisztérium a járvány kezdetén 10 százalékos visszaeséssel számolt, a magyar gazdaságot a második negyedévben ennél sokkal nagyobb, 13,6 százalékos recesszió sújtotta. Ekkora hanyatlás még 2009-ben, a gazdasági világválság közepén sem történt. A Fidesz által a végtelenségig kivéreztetett magyar gazdaságot teljesen felkészületlenül érte a járvány, Orbánék pedig képtelenek voltak kezelni a kialakult helyzetet. Sőt, azóta sem tudnak mit kezdeni a munkahelyek megszűnésével, a családok elszegényedésével, és azzal a kétségbeejtő helyzettel, amibe a nyugdíjasok kerültek.

Mi, európai magyarok már meg sem lepődünk azon, hogy az illiberális gazdaságpolitika hazai pápái ismét elszámolták magukat, és persze újra magukra hagyták a magyarokat. A Demokratikus Koalíció szerint a magyar gazdaságot ért történelmi pofon mindennél világosabban mutatja a kormány és a fideszes gazdaságpolitikusok tehetetlenségét és tehetségtelenségét.



Varju László
az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke