A kormány ne veszélyeztesse a betegellátást – vizsgálják felül, hány kórházi ágyat kell még a járvány miatt fenntartani!

2020.08.07.

A kormány ne veszélyeztesse a betegellátást – vizsgálják felül, hány kórházi ágyat kell még a járvány miatt fenntartani!

 

Az egészségügyi ellátórendszert és a társadalmat is sokként érte a néhány hónapja elrendelt, esztelen kórházkiürítés. A járvány lecsengése után azonban hiába kezdték el feltölteni a kórházi ágyakat, jelenleg 15 ezerrel kevesebb ágyon ápolnak betegeket, mint a járvány előtt.

A Demokratikus Koalíció szerint ideje felülvizsgálni, valóban szükség van-e ennyi kórházi ágy további lekötésére. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a járvány mélypontján 1321 fertőzöttet ápoltak a kórházakban. Ezzel szemben, most ennek a számnak a több, mint tízszeresét tartják fenn még mindig. A DK szerint járvány második hullámára való felkészüléssel a kormány nem veszélyeztetheti a betegek ellátását. Mégegyszer nem fordulhat az elő, hogy valaki a járvány miatt nem kap időben, megfelelő egészségügyi ellátást. A Demokratikus Koalíció ezért felszólítja a kormányt, vizsgálják felül és ha kell, szabadítsanak fel további kórházi ágyakat!



Dr. László Imre, Újbuda polgármestere, a DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató