Milliárdok jutottak Mészáros Lőrinchez a rászorulók nyaraltatásán

2020.06.26.

Milliárdok jutottak Mészáros Lőrinchez a rászorulók nyaraltatásán 

 

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: bekövetkezett, amit előre tudtunk: a gyerekek és rászorulók állami nyaraltatásán is az Erzsébet-táborokat birtokló Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor régi barátja keresett milliárdokat. 

 

“Annak ellenére, hogy a táborok mára elvesztették közvagyon jellegüket, hiszen az Orbán-kormány elajándékozta őket egy magánalapítványnak, a táborok közel 22 milliárd forint közpénzt kaptak felújításra is. Ennél nincs jobb példa az ország elárulására és meglopására: a kormány ingyen elajándékozza a haveroknak az értékes állami tulajdont, majd amikor az már egy haveré, akkor még közpénz-tízmilliárdokat ad a felújítására is. Régen ilyen dolgokért hosszú évekre börtönbe került volna bárki.” - emlékeztetett a szóvivő. 

 

Barkóczi Balázs kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató, hogy még a rászorulók állami táboroztatásán is a leggazdagabb fideszes oligarcha, Mészáros Lőrinc keresett milliárdokat. 

 

“A DK azt követeli, hogy Mészáros Lőrinc fizesse vissza a táborok felújítására kapott több mint 21 milliárd forint közpénzt! Mi, európai magyarok nem azért dolgozunk, nem azért adózunk egy életen át, hogy a pénzünkből Orbán Viktor strómanjainak szállodáit újítsák fel. Lopott már eleget ez a kormány meg a gázszerelője a magyaroktól, fizessék ki abból a táborok felújítását!” - követelte a DK szóvivője. 

 

Barkóczi leszögezte, nem azzal van a baj, hogy felújítják azokat a táborokat, ahol rászoruló gyermekeket üdültet az állam. Hangsúlyozta, azzal van a baj, hogy miközben ezeket a táborokat a kormány elajándékozta a haveroknak, elvárja, hogy mi fizessük a felújításuk költségeit. 

 

“Nem elég, hogy az ország leggazdagabb embere, Orbán Viktor gázszerelő barátja az egyik legtöbb embert rúgta ki a válságban, nem elég, hogy közben még milliárdokat is kapott válságkezelés címszóval, még rászorulók állami táboroztatásán is újabb milliárdokat keres.” - magyarázta zárásként a szóvivő.