A DK budapesti polgármesterei nyári táborok szervezésével segítik a fővárosi családokat

2020.06.19.

A DK budapesti polgármesterei nyári táborok szervezésével segítik a fővárosi családokat



Gy. Németh Erzsébet, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, Cserdiné Németh Angéla, Kiss László, László Imre és Szaniszló Sándor budapesti polgármesterek sajtótájékoztatón ismertették pénteken: miközben a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva, a gépjárműadó, az iparűzési adó elvonásával és a szolidaritási adó sokszorosára emelésével próbálta végleg kivéreztetni az önkormányzatokat, akik pénz és támogatás helyett csak újabb és újabb megszorításokat kaptak a kormánytól, Budapest DK-s polgármesterei a járvány kezdetétől azon dolgoztak, hogy a fővárosiak életét könnyebbé és kiszámíthatóbbá tegyék. 

 

Gy. Németh Erzsébet úgy fogalmazott: Lehet, hogy a gyenge és gyáva Orbán-kormány arra alapozott, hogy a rendkívüli terhek után az önkormányzatok nem tudnak majd segíteni a családokon, de ez messze nem így van. 

 

A DK-s önkormányzatok már eddig is rendkívüli otthonápolási díjat vezettek be, álláskeresési támogatást adtak a legrászorultabbaknak, bérlakás-felújítási programmal támogatták azokat, akiknek a lakhatása veszélybe került, legújabb intézkedésükként pedig nyári táborok szervezésével segítik a fővárosi családokat. Miközben a kormány a nyugdíjasok kedvezményes üdültetését is elvenné, a Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei nem hagyják, hogy a fővárosi családokat a táborozás lehetőségétől is megfosszák. Most a járvány után is a budapesti családokat támogatjuk, így ezekben a kerületekben számtalan olyan gyerektábor lesz, ami minden egyerk számára alkalmas, és elérhető.” - hívta fel a figyelmet a főpolgármester helyettes, hozzátéve: a Fővárosi Önkormányzat ötszáz gyerek táboroztatását vállalja. 

 

A kerületi polgármesterek a továbbiakban ismertették, milyen lehetőségeket biztosítanak kerületeikben. 

 

Cserdiné Németh Angéla vezetésével a XV. kerület idén 3 helyszínen biztosít napközis tábort, amire összesen közel 17 millió forintot különítettek el. A Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerület 20 millió forintot csoportosított át az egész nyáron tartó, több helyszínen megszervezett táboroztatásra. László Imre vezetésével Újbuda több mint 100 millió forintot biztosít a nyári táborok szervezésére, utaztatásra, étkeztetésre, a pedagógusok költségeire és a járvány elleni védekezéshez szükséges orvosi, védőnői ellátásra. Niedermüller Péter vezetésével Erzsébetváros 13 millió forintot különített el a táboroztatásra, 3 milliót az étkeztetésre, a Kiss László vezette Óbuda pedig a lehető legszigorúbb higiéniai és egészségvédelmi szabályok betartása mellett a kerületben és Siófok-Sóstón is biztosít nyári tábort a gyerekeknek.

 

“Budapest DK-s vezetésű kerületei nem hagyták, hogy a Fidesz ellehetetlenítse a nyári táborokat és a gyermekek önfeledt szórakozását a megszorításokkal. A DK polgármesterei vigyáznak Budapestre és a budapestiekre!” - hangzott el zárásként.