Orbán újabb “sikere” - A román bérek is utolérték a magyart

2020.06.17.

Orbán újabb “sikere” - A román bérek is utolérték a magyart


Az Eurostat friss kutatása szerint a magyarok átlagos nettó bére az egyik legalacsonyabb az EU-ban. Idén azok a lettek is megelőztek minket, akiknél tavaly még jobban kerestünk, ezzel egyidőben pedig szinte teljesen felzárkózott Románia is. Reméljük, hogy ez a tény nem marad majd ki Orbán Viktor következő, megnyert csatákról szóló sikerjelentéséből sem, hiszen a miniszterelnöknek láthatóan továbbra sincs bátorsága szembenézni kormánya kudarcaival.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány gyengesége oda vezetett, hogy már a románok is utolérték a magyar béreket, a gyávasága pedig oda, hogy a miniszterelnök beszélni sem mer a leszakadó magyar bérekről. A DK szerint ezért kellett volna kezelni a válságot oligarchamentés helyett, és ezért kellett volna szembenézni az alacsony magyar bérek problémájával. A DK szerint Orbán Viktor gyenge kormányával Magyarország is gyenge ország lesz, ami minden tekintetben, így a bérekben is lemarad Európától.

 


Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke