Közös módosító indítványokkal tiltakozik az ellenzék a kormány 2021-es költségvetése ellen

2020.06.15.

Közös módosító indítványokkal tiltakozik az ellenzék a kormány 2021-es költségvetése ellen

 

 

Varju László a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK országgyűlési képviselője, Bősz Anett a Parlament Költségvetési Bizottságának tagja, a Liberálisok elnöke, Burány Sándor, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, Csárdi Antal az LMP frakcióvezető-helyettese, Mesterházy Attila az MSZP országgyűlési képviselője valamint Potocskáné Körösi Anita a Jobbik országgyűlési képviselője közös hétfői sajtótájékoztatójukon ismertették, módosító indítványokkal tiltakozik az ellenzék a 2021-es költségvetés ellen.

 

A DK részéről Varju László hangsúlyozta: a kormány a gyávaság és gyengeség költségvetését nyújtotta be a jövő évre. 

 

“Hiába áll előttünk ezernyi baj, amit meg kellene oldani, Orbán Viktor és kormánya ezekkel a gondokkal láthatóan nem mer vagy nem tud szembenézni. Mi, ellenzékiek akkor is ezért az országért dolgozunk, amikor a kormányunk ehhez túl gyáva vagy túl gyenge. Ez most is így van, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői most is tették a dolgukat. Olyan módosító indítványokat adtunk be közösen ehhez a költségvetéshez, amelyek nem csak szembenéznek az ország problémáival, hanem megoldást is kínálnak ezekre. Ezek érintik az oktatást, a gazdaságot, a több százezer munkanélkülit, akiket ez a válság hozott, de érintik a nyugdíjasokat és természetesen az egészségügyet is.” - ismertette a politikus.

 

Varju László leszőgezte: a Demokratikus Koalíció és az ellenzék többi pártja nem hunyja be a szemét, nem fogja be a fülét és nem bújik függöny mögé, ha azt látja, hogy a magyar egészségügy bajban van. 

 

“Lehet, hogy a kormányunk gyáva és gyenge, de mi akkor is tesszük a dolgunk. A járvány felerősítette, amit eddig is tudtunk: ha nem kezdünk azonnali béremelésbe az egészségügyben, akkor nagyon nagy baj lesz és talán még csak második hullám sem kell majd hozzá. A DK szerint azonnal a másfélszeresére kell emelni az egészségügyi dolgozók bérét, ezért az ellenzéki pártok közös módosító indítványa azonnali, nagyjából 50%-os egészségügyi béremelést hajtana végre, hozzávetőleg 285 milliárd forint értékben. Ez megegyezik azzal az emeléssel, amelyet a Magyar Orvosi Kamara is elegendőnek tartana első lépésben az egészségügyi dolgozóknak.” - hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: nem elmenekülni kell a problémák elől, nem tagadni kell őket, nem elhazudni kell őket, hanem megoldani. 

 

“Úgy hiszem, hogy ebben az ellenzéki pártok ma is példát mutatnak a kormánynak.” - mondta zárásként Varju.