A DK követeli, hogy minden egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos plusz juttatást!

2020.06.08.

A DK követeli, hogy minden egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos plusz juttatást! 

 

László Imre újbudai polgármester, a DK egészségpolitikusa hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egészen döbbenetes és felháborító, amit a kormány az egészségügyi dolgozóknak beígért bruttó 500 ezer forintos jutalommal művel. 

 

“A juttatásból több ezer olyan ember maradt ki, aki rendkívüli munkát végzett, illetve a legveszélyeztetettebb volt az elmúlt hónapokban. Kimaradtak az idősotthonok dolgozói, akik talán még a kórházi dolgozóknál is jobban ki voltak téve a megfertőződés kockázatának, elvégre a vírus az idősotthonokban szedte a legtöbb áldozatot. Kimaradtak a sérültotthonok dolgozói, kimaradtak a gyógytornászok, konduktorok, akik szintén kiemelt kockázat mellett dolgozták végig az elmúlt hónapokat, valamint kimaradtak a gyógyszertári dolgozók, akiknek talán soha nem volt annyi feladatuk, mint az elmúlt időszakban.” - hangsúlyozta a polgármester. 

 

László Imre kijelentette: a Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány terjessze ki az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatását az összes érintettre, köztük a szociális dolgozókra és a gyógyszertári dolgozókra. Elmondása szerint túlnyomórészt olyan emberekről van szó, akik egészségügyi munkát végeztek szociális dolgozóként is vagy kiemelten veszélyeztetettek voltak az elmúlt hónapokban. 

 

“A DK szerint már az is végtelenül szomorú, hogy ez a helyzet sem volt elég ahhoz, hogy a kormány megemelje ezeknek a dolgozóknak a fizetését. A DK azt követelte, hogy duplázzák meg az egészségügyi dolgozók bérét, mert akkor is nagy szükség lesz rájuk, amikor az egyszeri juttatás már elfogyott. De ha erre nem hajlandóak, akkor legalább adják oda az 500 ezer forintos jutalmat minden érintettnek.” - követelte az egészségpolitikus. 

 

László Imre emlékeztetett: tele van a sajtó olyan beszámolókkal, amelyeket szerint sok idősotthonban dolgozó inkább hónapokig nem ment haza és beköltözött az idősotthonba, nehogy megbetegítse a családját. 

 

“Nagyon is racionálisan gondolkodtak, hiszen az övéknél veszélyeztetebb munkahely nem volt az országban az elmúlt 2 hónapban. Most úgy mentek haza a családjukhoz hónapok után, hogy még csak jutalmat, kárpótlást sem kaptak ezért. Kásler Miklós, aki az elmúlt hónapokban is minden este a saját ágyában alhatott el, most azt mondja, hogy többek között ezek az emberek sem érdemelnek jutalmat. Ez felháborító.” - szögezte le zárásként Újbuda DK-s polgármestere.