Köszönet a pedagógusainknak!

2020.06.06.

Köszönet a pedagógusainknak!

 

Virágok a tanári asztalon, az óvodai csoportszobában, és a kollégium kapujában. Régi szokás hazánkban, hogy június első vasárnapja Pedagógusnap. Hetven éve tartjuk ezt a szép és felemelő hagyományt. A társadalom e napon lelkiismerete jobbik felére hallgat: elismeri mindazt, amit a kollégák a gyerekekért, a jövőért tesznek, és ilyenkor a konfliktusok, problémák emlékét is a szeretet és a köszönet írja felül.

Most, 2020-ban a virágerdő elmarad.

Pedig ebben az esztendőben különleges tisztelet jár a tanítóknak, tanároknak, nevelőknek, óvodapedagógusoknak, a bölcsődei gondozóknak, és az oktató-nevelő munkát segítő szakalkalmazottaknak, mestereknek egyaránt. Hiszen igazán embert próbáló időkben álltak helyt, bizonyítva elhivatottságukat, rátermettségüket.

A koronavírus-járvány fokozott terheket rótt mindenkire, de mi tagadás, a pedagógusokra még inkább. Hiszen a családok oktatással kapcsolatos dilemmái, gondjai az ő munkájukat is befolyásolták. Jóformán napok alatt tanulták meg azt, amire más, fejlettebb országokban, korszerű pedagógusképzésben évek alatt készülnek fel a tanárok. Hirtelen, érdemi előzmények, és sokszor a megfelelő eszközök hiánya mellett kellett elsajátítaniuk a digitális távoktatás fortélyait. Ők igyekeztek úrrá lenni a tanulók, és egész családok napirendjét felborító új tanulás-szervezési zavarokon is. Igyekeztek elsajátítani, majd bevonni az online képzésbe a tanulókat,  és mindent megtettek annak érdekében, hogy valamilyen formában elérjék a legszegényebb térségekben élő gyermekeket is. Nyugtatták az aggódó szülőket, nagyszülőket az érettségi napján, ők vigyáztak a barátok távolságtartására az írásbeli vizsgák alatt, ahogyan ők voltak azok, akik kézbe fogták és kijavították az érettségi dolgozatok kötegeit is. 

A tanulságok feldolgozása mindannyiunk, egész társadalmunk számára fontos, és kötelező feladat.

Mi, e levél aláírói tisztelettel és szeretettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik ezt a rendkívüli időszakot fokozott erőfeszítések árán végig dolgozták, és sokat tettek azért, hogy e vészterhes hetek, hónapok végére diákjaink előbbre jussanak a tananyagok elsajátításában.

Pedagógusnap, 2020. június 7.

Alapítvány a Tanszabadságért

Demokratikus Koalíció

Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság

Ifjúságszakmai Társaság

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Lehet Más a Politika

Magyar Bábjátékosok Egyesülete

Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet

Magyar Pedagógiai Társaság

Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiuma

Magyar Szocialista Párt

Momentum

Párbeszéd Magyarországért

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete