Indul az Európai Bizottság következő konzultációja - Egy lépéssel újra közelebb kerültünk az európai minimálbérhez

2020.06.03.

Indul az Európai Bizottság következő konzultációja - Egy lépéssel újra közelebb kerültünk az európai minimálbérhez

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció Európai Parlamenti képviselője, az EP-alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, egy évvel ezelőtt azzal a céllal juttatták a magyar választók az Európai Parlamentbe, hogy többek között az európai minimálbérért harcoljon. Elmondta, azóta sikerült elérni, hogy az európai minimálbér bevezetése benne legyen az Európai Bizottság programjában, sőt túl vannak már az ügyben egy európai konzultáción is. 

 

“Mivel ebből a konzultációból az látszott, hogy nem csak a magyarok, hanem más európaiak nagy része is támogatja az európai minimálbér bevezetését, a mai nappal a következő szakaszba érünk: az Európai Bizottság ma bejelenti a következő konzultációt, amely már az európai minimálbér bevezetésének szakmai részleteiről fog szólni.” - ismertette az EP-képviselő. 

 

Dobrev Klára kijelentette, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjeként büszkén mondhatja, hogy az egy évvel ezelőtt tett vállalásukat, az európai minimálbér bevezetését sikerült az európai politika napirendjére tűzni. 

 

“Mi nem ígérünk, hanem vállalunk, a mai bizottsági bejelentéssel pedig egy lépéssel ismét közelebb kerülünk az európai minimálbér bevezetéséhez. Ahogy mi, magyarok azt mondjuk, hogy európai polgárokként nekünk is jár az európai fizetés, úgy ezt mondják az emberek sok más európai országban is. Ezt a közös erőt pedig arra fogjuk használni, hogy lépésről-lépésre eljussunk az európai minimálbér bevezetéséig. Ezt sem Orbán Viktor, sem az éhbérért dolgoztató fideszes oligarchák, sem a rabszolgatörvénnyel multikat szolgáló Fidesz nem tudja majd megakadályozni.” - jelentette ki. 

 

Dobrev Klára úgy fogalmazott, az emberek láthatóan Európa-szerte értik és érzik, hogy nem lehetnek ekkora különbségek európai polgár és európai polgár fizetése között. 

 

“Nincs rendben, hogy mi, magyarok ugyanannyit dolgozunk, mint más európaiak, ugyanannyit vagy még többet adózunk, mint más európaiak, de amikor a fizetést küldik, akkor csak másodrendű polgárok vagyunk az EU-ban. Ennek véget fogunk vetni még akkor is, ha tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra.” -hangsúlyozta az EP-képviselő.