A Fidesz által kiötlött 2021-es költségvetés épp olyan semmitmondó, mint a kormány összes többi intézkedése

2020.05.26.

A Fidesz által kiötlött 2021-es költségvetés épp olyan semmitmondó, mint a kormány összes többi intézkedése

 

Kedd délelőtt benyújtotta kormány a 2021-es költségvetési tervezetet. Varga Mihály azt már korábban elárulta, hogy ebben szerepelni fog egy háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járványügyi alap is, illetve megemelnék a gazdaságvédelmi alapot. Mindezek mellett viszont továbbra is prioritásként szerepel Paks II, a Ligetprojekt, a Budapest-Belgrád vasútvonal, valamint egy új budapesti multifunkciónális sport- és rendezvénycsarnok építése.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet: a Fidesz által kiötlött 2021-es költségvetés épp olyan semmitmondó, mint a kormány összes többi intézkedése. Többször bebizonyosodott az elmúlt tíz évben és a koronavírus-járvány hónapjai alatt is, hogy az Orbán Viktor vezette kormány semmi olyan valódi intézkedést nem akar tenni, ami valóban a magyarok javát szolgálná. Évek alatt módszeresen lepusztították az egészségügyet, a gazdaságot, cserbenhagyták a válság miatt tönkrement családokat, vállalkozásokat, nulla forinttal segítették a bajbajutottakat. És még most, a  csőd szélén  is olyan dolgok szerepelnek kiemelt helyen, mint az oligarcháknak kedvező vasútépítés, vagy egy új stadion építése. Mi, európai magyarok úgy látjuk, hogy a Fidesz költségvetése a kozmetikázás csúcsa, ami mellőzi a józan észt és a szakértelmet, ez viszont elfogadhatatlan a magyar emberek számára.

 


Varju László
A Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke