Újra kell indítani az egészségügyet - A DK javasolja, hogy a kiürített kórházi ágyak felén induljon újra az ellátás

2020.05.08.

Újra kell indítani az egészségügyet - A DK javasolja, hogy a kiürített kórházi ágyak felén induljon újra az ellátás

 

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere, a DK egészségügyi szakpolitikusa pénteki, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a kormány kevesebb, mint két hete minden ész és értelem nélkül ürítette ki a magyar kórházakat.

 

“Miközben most arról beszélnek, hogy a járvány nyugvópontra tért, miközben vidéken már fel is oldották a kijárási korlátozásokat, továbbra is üresen hagyják a két hete kiürített 36 ezer ágyat a járványra hivatkozva. Többek között ez is az oka annak, hogy az egészségügyi ellátás a kormányzati bejelentéssel ellentétben még mindig nem indult újra, és a magyar egészségügy tetszhalott állapotban van.” - magyarázta a polgármester, hozzátéve: ha igazak a hivatalos kormányzati adatok a fertőzöttségről, akkor ennyi ágy üresen tartásának ma semmilyen szakmai oka nincs.

 

László Imre közölte,  a Demokratikus Koalíció szerint újra kell indítani az egészségügyet és vissza kell adni az ellátásnak a kiürített kórházi ágyak mintegy felét, legalább 18 ezer kórházi ágyat. 

 

“Elég volt abból, hogy a kormány a járványra hivatkozva beszüntette a magyar egészségügyi ellátást! Ennek már semmi köze a járványhoz, ez egy veszélyes, szakmaiatlan és emberek életét veszélyeztető állapot. A DK szerint újra kell indítani az egészségügyet legalább a kiürített kórházi ágyak felén, mert bármit is hazudik a kormány, ma Magyarországon továbbra sincs egészségügyi ellátás.” - sorolta a politikus. 

 

Az újbudai polgármester úgy fogalmazott, egyrészt teljesen biztos, hogy 36 ezer ágyra egyidőben nem lesz szükség a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a 18 ezer ágy is hatalmas biztonsági tartalékot jelent. Másrészt ezek az ágyak és kórházi kapacitások kellenek a nem koronavírussal, hanem más betegséggel küzdők ellátásához. 

 

“Egyetlen daganatos megbetegedésben szenvedő, szívbeteg vagy más, súlyos betegséggel küzdő ellátását sem szabad arra hivatkozva megtagadni, hogy kell a kapacitás a vírusfertőzötteknek, mert ez nyilvánvalóan nem igaz. Ha a kormány továbbra sem indítja újra az egészségügyet, annak nem a járvány lesz az oka, hanem egy annál is veszélyesebb dolog: a kormányzati spórolás a magyarok egészségén és életén.” - mondta zárásként László Imre.