Káosz és fejetlenség a részleges egészségügyi újranyitás körül: Továbbra sem látják el a betegek nagy részét

2020.05.05.

Káosz és fejetlenség a részleges egészségügyi újranyitás körül: Továbbra sem látják el a betegek nagy részét 

 

Dr. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere, egészségügyi szakpolitikus keddi, online sajtótájékoztatóján elmondta: úgy tűnik, hogy a részleges egészségügyi újranyitás leginkább egy kormányzati ígéret maradt, a valóságban ugyanis nem történt meg. 

 

“Az elmúlt két napban rengetegen próbálták bepótolni korábban elmaradt vizsgálatukat vagy beavatkozásukat, ez azonban nem sikerült, mert be sem jutottak a rendelésekre. Túl azon, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat a kormánynak két hónap alatt sem sikerült maszkokhoz és védőfelszerelésekhez juttatnia, nincs biztosítva a kötelezően előírt koronavírus-tesztelés sem.” - foglalta össze a polgármester, rámutatva: a kormány azt mondja, hogy akinek van negatív tesztje, az ellátáshoz juthat, a valóságban azonban nincs teszt, ezáltal nincs ellátás sem.

 

László Imre közölte, a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány a gyakorlatban továbbra sem indította újra az egészségügyi ellátást. 

 

“A DK éppen ezért azt követeli, hogy a kormány hajtsa végre az egészségügy beígért újranyitását, és biztosítson ingyenes koronavírus-tesztelést az ellátásra váróknak! Nagyon veszélyes, hogy a kormányzásképtelenség már az egészségügy újranyitása körül is káoszt és fejetlenséget eredményezett, ez emberéletek ezreit sodorhatja veszélybe. Nagyon reméljük, hogy a kormány összeszedi magát és képes lesz a valóságban is végrehajtani, amit beígért.” - jelentette ki a politikus. 

 

László Imre arra is kitért, két napja másról sem hallani, mint hogy kétségbeesett, beteg emberek hiába állnak sorba a rendelők és kórházak előtt.

 

“Az orvosoknak, ápolóknak, kórházi dolgozóknak nincs maszkjuk, védőfelszerelésük, a betegeknek nincs lehetőségük az ellátásukhoz kötelezően előírt koronavírus-tesztelésre. A magyar egészségügy továbbra is tetszhalott állapotban van, mert a kormány nem végzi el alapvető feladatait. Ezzel magyar embereket, ellátásra szoruló betegeket sodornak veszélybe.” - jelentette ki a DK-s polgármester.