Göncz Árpád a rendszerváltozás jelképe volt

2020.05.02.
Göncz Árpád a rendszerváltozás jelképe volt
 

Budapest, 2020. május 2., szombat (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöke az 1990-es szabadon választott parlament megalakulásáról megemlékező beszédében a rendszerváltozás jelképének nevezte Göncz Árpádot.

Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán az esemény után megosztott beszédben úgy fogalmazott: Göncz Árpád volt az, aki talán a legjobban értette, hogy mire van szüksége a nemzetnek. Mindenki Árpi bácsija képes volt csendes szóval simogatni, befogadni, lehajolni, magához hívni, megpróbálni felemelni. Amolyan plebejus-polgári elnöke volt az országnak, aki egyelőre követők nélkül maradt - mondta a pártelnök. A DK frakciója nem ment el a parlament "ünnepinek hazudott" szombati ülésére, mert az árulók és az elárultak nem ünnepelhetnek együtt - jelentette ki, hozzátéve: ők nem lesznek árulók.
 
A "köztársaságnak hazudott önkényuralom köztársasági elnöknek hazudott bábja" azonban hajlandó volt részt venni ezen az ülésen és ott "ünnepinek csúfolt" beszédet mondani - fogalmazott Áder Jánosra utalva. Ezzel a gesztussal az államfő nem csak, hogy elveszítette "köztársasági elnök jellegét", de az általa elvállalt szerep politikai giccsnek is hazug és botrányos - tette hozzá. Harminc évvel ezelőtt a maitól gyökeresen különböző világ reményében gyűltek össze az új képviselők - mondta. Akik szombaton a parlamentben "ünnepet hazudva tort ülnek a köztársaság sírjánál", azok mindent elvettek, meggyaláztak és elloptak abból, ami a rendszerváltozás lényege volt - közölte. Véget vetettek a nyugatos polgári demokráciának, az emberi méltóság tiszteletének, a demokratikus jogállamnak, az ellenőrzött kormányzásnak, a szociális felelősségnek, a világgal és Európával való kooperációnak - érvelt. A rendszerváltozás gyilkosai és tolvajai azok, akik leváltották és meggyalázták a harmadik köztársaságot, miközben egy új, illiberálisnak nevezett rendszert építettek fel - szögezte le. A kormánytöbbség a nemzeti közösséghez való tartozást tagadja meg az ellenzéktől - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A köztársasági elnök pedig ebben a helyzetben megsérti és meggyalázza alkotmányos szerepét. Az az államfő, akinek alkotmányos kötelessége a nemzeti egység védelme, szótlan marad, miközben az ország egyik legmagasabb közjogi méltósága több millió honfitársát tagadja ki a közös nemzetből - bírált a politikus. Akik a pillanatnyi hatalmi többséget behelyettesítik a nemzet fogalmával, azokat "bolsevikoknak hívjuk. Itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben" - jelentette ki. Hozzátette, a jelenlegi kormánytöbbség ráadásul nem demokratikus, tisztességes viszonyok között született, hanem hazugsággal, csalárdsággal, félrevezetéssel, állami propagandával. A DK olyan országot szeretne, ami mindenkire vigyáz, nem tesz különbséget az emberek között, hisz a népek barátságában, hisz a közös szociális, emberi, egzisztenciális és kulturális felelősségben - összegezte véleményét. 
 
A Göncz Árpád III. kerületi szobránál tartott eseményen Kiss László óbudai polgármester a volt köztársasági elnököt olyan államférfinak nevezte, aki kifejezi mindazt, amit a demokrácia jelent. Miközben a parlamentben azt lehet hallani, hogy sokan nem tekintik a nemzet részének az ellenzéket, Göncz Árpád mindenkit a nemzet részének tekintett - fogalmazott. Az egykori köztársasági elnökre politikai hovatartozástól és származástól függetlenül bárki méltán lehet büszke, mert az egész nemzet érdekében tevékenykedett. A legkisebbeket képviselte és nem az oligarchákat, a leggyengébbeket képviselte és nem a legerősebbeket, ő mindenki elnöke volt - jelentette ki. Az esemény végén a résztvevők megkoszorúzták Göncz Árpád szobrát.