Egyetlen állami szerv sem bukott még le olyan gyorsan hazugsággal, mint most az ÁSZ

2020.04.23.
Egyetlen állami szerv sem bukott még le olyan gyorsan hazugsággal, mint most az ÁSZ

 

Az Állami Számvevőszék azt állította mai közleményében, hogy a DK hazugságokat terjeszt, ők “nem helyezték kilátásba a Demokratikus Koalíció költségvetési támogatásának felfüggesztését, és nem írtak semmi ilyesmiről a DK elnökének megküldött jelentéstervezetben”. Egyetlen állami szerv sem bukott még le olyan gyorsan hazugsággal, mint most az ÁSZ.

A Demokratikus Koalíció jelen közleményéhez csatolta az ÁSZ jelentéstervezetéből azt a részt, ami szerintük nem is létezik. Ebben azt írják, hogy “Amennyiben az ellenőrzött szervezet vezetője nem küldi meg határidőben az intézkedési tervet, vagy továbbra sem elfogadható intézkedési tervet küld, az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ tv. 33. § (3) bekezdése a) és b) pontjaiban foglaltakat érvényesítheti.” A jelentéstervezetben hivatkozott a) és b) pontok így szólnak az ÁSZ-törvényben: az ÁSZ “a) az ellenőrzött szervezet vezetőjével szemben büntető- vagy fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezheti”, illetve “b) kezdeményezheti az illetékes hatóságnál, illetve szervezetnél az ellenőrzött szervezetet megillető, az államháztartás valamelyik alrendszeréből származó támogatások vagy egyéb juttatások folyósításának, illetve a személyi jövedelemadó 1%-ból történő felajánlásokból való részesedés lehetőségének felfüggesztését”.

Várjuk az Állami Számvevőszék nyilvános bocsánatkérését.

 

Sebián-Petrovszki László

országgyűlési képviselő
DK