Egyszerre akartak konzultációslevél-gyűjtőakciót és utcafórumot rendezni a DK tagjai.
Tavalyi akciójukhoz hasonlóan csütörtökön is kezdeményezték a nemzeti konzultáció kérdőíveinek összegyűjtését a Demokratikus Koalíció tagjai. A párt helyi szervezete egyben utcafórumot is rendezett, amelyen a járókelőkkel kívántak elbeszélgetni az őket foglalkoztató kérdésekről. A DK összejövetelét a Városháza téren rendezték meg. Az ott fölállított pulpitusnál főként a párt tagjai és szimpatizánsai jelentek meg, mintegy húszan, harmincan. A DK elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs is ott volt.
A rendezvény és a beszélgetések alaphangulatát a pulpitusnak az a felirata adta meg, hogy Orbán-levél nem sokat ér! Adunk érte WC-papírt! S valóban adtak: egy konzultációs levélért egy guriga papírt mindenkinek.
Kerék-Bárczy azt mondta: az összegyűjtött leveleket később a hulladékgyűjtőknél értékesítik, és az így befolyt pénzből különböző alapítványok közreműködésével a gyermekéhezést szeretnék csökkenteni.
A pulpitus körüli beszélgetések elsősorban a munkanélküliség, a vidék lehetőségei és a külföldre távozott rokonok, ismerősök körül forogtak. A politikusokról általában is kevés dicsérő szó hangzott el, különösen, ha kormánypártiak kerültek szóba. Frusztrált és harcias volt a hangulat, többen számonkérést emlegettek.
forrás:
duol.hu