A kormány az imént maga bizonyította be, hogy hazudott a veszélyhelyzet fenntartásáról

2020.03.26.

A kormány az imént maga bizonyította be, hogy hazudott a veszélyhelyzet fenntartásáról

 

A kormány két napja azt hazudja az országnak, hogy az ellenzék veszélybe sodorta a járvány elleni védekezést és a magyarokat azzal, hogy nem szavazta meg a teljhatalom-törvény sürgős parlamenti tárgyalását. Mi két napja mondjuk, hogy a teljhatalom-törvény elutasításának semmi köze a veszélyhelyzethez, hiszen az ettől függeltenül nem jár le, ehhez nem kell egyetlen ellenzéki képviselő szavazata sem. A “felelőtlen ellenzék miatt bekövetkezett nemzethalál” helyett Gulyás Gergely miniszter az imént bejelentette, hogy a helyzet fenntartását megoldják miniszteri rendeletekkel, valamint a fenntartók bevonásával. Na ugye, ezért kár volt az ellenzékről hazudozni.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány az imént maga bizonyította be, hogy a magyarok szemébe hazudott a veszélyhelyzet fenntartásáról. Reméljük, hogy legalább ezek után már fontosabb lesz a kormánynak a járvány kezelése és a válság elleni védekezés, mint az ellenzék bemocskolása. Itt lenne az ideje.

 


Molnár Csaba
Ügyvezető alelnök
DK