Miért nem kezdenek el végre széles körben tesztelni Magyarországon?

2020.03.21.

Miért nem kezdenek el végre széles körben tesztelni Magyarországon?

 

Több olyan sajtóhír is napvilágra került, amelyben aggódó emberek számolnak be arról, hogy nem hajlandóak rajtuk elvégezni a koronavírus-tesztet. Így jártak például annak a 13 éves gyereknek az osztálytársai is, akiről a napokban derült ki, hogy fertőzött, vagy éppen a soroksári, 72 éves beteg felesége, aki az életkora miatt erősen veszélyeztetett is. Ezzel szemben Pintér Sándor belügyminiszteren és kormányzati dolgozókon azonnal elvégezték a tesztet, miután kiderült, hogy egy koronavírusos marokkói miniszterrel találkoztak. 

A Demokratikus Koalíció szerint súlyosan aggasztó, hogy az Európában egyre fokozódó járványhelyzetben a kormány ilyen félvállról veszi a tesztek elvégzésének szükségességét. Ha van elég teszt, ahogy azt minden nap állítják, miért nem végzik el szélesebb körben? Kinek tartogatják ezeket? Miért megy szembe a magyar kormány a WHO ajánlásával, miszerint minél több tesztet kell elvégezni? Ha Pintér Sándoron egy kézfogás után el lehetett végezni a tesztet, akkor a gyerekeken és fertőzött férfi idős feleségén miért nem? Az emberek élete nem játék, ezért elvárjuk, hogy ezekre a kérdésekre végre találjon értelmes megoldást a kormány, teszteljék a kontaktszemélyeket és gyanús megbetegedéseket minden esetben!

Dr. Komáromi Zoltán 
A DK egészségügyi szakpolitikusa, háziorvos