A koronavírusra való tekintettel Erzsébetváros szigorúbb higiéniai intézkedéseket kér a bulinegyed vendéglátóhelyeitől!

2020.03.05.

A koronavírusra való tekintettel Erzsébetváros szigorúbb higiéniai intézkedéseket kér a bulinegyed vendéglátóhelyeitől! 

 

Oláh Lajos, a VII. kerület országgyűlési képviselője és Ujvári-Kövér Mónika, a kerület alpolgármestere az erzsébetvárosi polgármesteri hivatalban tartottak közös sajtótájékoztatót azt követően, hogy a kerület vendéglátóhelyeinek vezetőivel folytattak megbeszélést a koronavírussal kapcsolatos szükséges intézkedésekről. 

 

Oláh Lajos emlékeztetett, tegnap kiderült, hogy már Magyarországon is van koronavírusos beteg, két iráni diákról derült ki, hogy fertőzöttek. 

 

“Ez egy új járványügyi helyzet, amely új teendőket követel. Mivel a 7. kerületi bulinegyedben még Budapesthez mérten is rengeteg külföldi fordul meg - egy este akár 30 ezer ember - nem kérdés, hogy ebben a helyzetben itt különböző óvintézkedések szükségesek.” - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. 

 

Oláh Lajos elmondta, a kerület vezetésével közösen egyeztetésre hívták a bulinegyed vendéglátóhelyeinek képviselőit. “Ez az egyeztetés eredményesen zajlott, ennek eredményét fogjuk ismertetni Önökkel. A szükséges teendőket nagyjából két csoportra lehet osztani, az egyik a tájékoztatást, a másik pedig a rendkívüli higiéniai intézkedéseket érinti, engedjék meg, hogy én az előbbiekről beszéljek.” - közölte a képviselő, hozzátéve: abban minden szakember egyetért, hogy talán a legfontosabb, amit tehetünk, hogy mindenkit tájékoztatunk arról, hogyan csökkentheti minimálisra a megfertőződés kockázatát. 

 

“Azt szeretnénk, hogy a bulinegyedben minden vendéglátóhelyen vagy közvetlen közelében olyan angol nyelvű plakátok legyenek, amelyek felhívják a figyelmet a személyes higiéniai tennivalókra, mint például a gyakori kézmosásra vagy a kézfogás kerülésére. Ezek banálisan hangoznak, de tudjuk, hogy semmivel sem tudunk jobban védekezni annál, minthogy ezeket a javaslatokat betartjuk. Emellett azt is szeretnénk elérni, hogy a kormány által létrehozott koronavírus.gov.hu elérhető legyen angol nyelven is, hogy a nálunk tartózkodó külföldiek is tájékozódhassanak a hazai, magyarországi helyzetről.” - foglalta össze Oláh Lajos. 

 

Ujvári-Kövér Mónika, a kerület alpolgármestere elmondta nagy számban képviseltették magukat a bulinegyed vendéglátóhelyei, ez is azt mutatja, hogy mindenki tisztában van a jelenlegi helyzet súlyával. 

 

“Az elmúlt 1-1,5 órában arról egyeztettünk a vendéglátósokkal, hogy hogyan tudjuk jelentősen javítani a bulinegyed szórakozóhelyeinek higiéniai körülményeit. Ahogy Oláh Lajos kollégám mondta, egy-egy este akár 30 ezer ember is megfordulhat a bulinegyedben. Persze jobb bele sem gondolni, hogy mi történne, ha egy ilyen helyen bukkanna fel a koronavírus, de nekem polgármesterként kötelességem nem csak belegondolni, hanem fel is készülni egy ilyen helyzetre.” - közölte Ujvári-Kövér Mónika. 

 

“A mai egyeztetésen abban állapodtunk meg a bulinegyed vendéglátósaival, hogy mindegyik szórakozóhelyen közösségi kézfertőtlenítőt kell kihelyezni, méghozzá jól látható és mindenki számára hozzáférhető helyen. Nagyon fontos, hogy az ezeken a forgalmas helyeken megfordulók ne csak akkor tudják fertőtleníteni a kezüket, amikor a mosdóban kezet mosnak, hanem az este folyamán többször is, lehetőleg minél gyakrabban. Ezen túl abban is megegyeztünk, hogy a vendéglátóhelyek a mai naptól kezdve gyakrabban alkalmazzák a fertőtlenító felületkezeléseket. A pultok, asztalok, székek, kilincsek és minden olyan felület fertőtlenítését, amelyeket óránként akár több százan is megérinthetnek ezeken a helyeken.” - sorolta az alpolgármester, hozzátéve, már a vírus megjelenése előtt igyekeztek mindent megtenni Erzsébetvárosban a biztonság érdekében. 

 

“Mára az önkormányzathoz tartozó összes intézménynek egy tájékoztató anyag került kiküldésre, amely a legfontosabb tudnivalókról számol be. Készítettünk egy tájékoztató plakátot is, mely az említett intézményekbe kihelyezésre került. A tájékoztatás mellett legalább ennyire fontos, hogy mindenhol biztosítjuk a kézfertőtlenítés lehetőségét, az ügyfélfogadási terektől, amennyiben szükséges a tankerülethez tartozó iskolákig. Végül, de nem utolsó sorban, figyelembe véve a kerület adottságait, az összes társasházunkban szintén tájékoztató plakát került kihelyezésre a napokban. Tehát tesszük a dolgunkat!” - szögezte le Ujvári-Kövér Mónika, megköszönve az együttműködést Molnár Bencének, a Szimpla kommunikációs vezetőjének, aki beszámolt a szórakozóhelyek által tett vállalásokról és intézkedésekről.