A Fidesz megszegte a Budapesttel kötött alkut a Költségvetési Bizottságban

2020.02.17.

A Fidesz megszegte a Budapesttel kötött alkut a Költségvetési Bizottságban

 

A Főváros és a kormány úgy egyezett meg, hogy Főváros többek között azzal a feltétellel támogatja az atlétikai stadion megépítését és a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését, ha a kormány az elkövetkező 5 évben 50 milliárd forinttal támogatja a budapesti háziorvosi praxisok és szakrendelők fejlesztését. Azért, hogy ez ne egy üres ígéret legyen, összehívtuk az Országgyűlés Költségvetési Bizottságát, hogy már most tárgyaljunk a budapesti egészségügyre szánt 50 milliárd forint első részletéről, 10 milliárd forint elkülönítéséről. Egy korábbi alkalommal a fideszes képviselők nem jöttek el az ülésre, most azonban eljöttek és nemmel szavaztak a kormány és a Főváros megállapodásának teljesítésére.

A Demokratikus Koalíció nem lepődött meg a Fidesz pofátlanságán, de még időben figyelmeztet: ha nem lesz pénz budapesti egészségügyre, nem lesz atlétikai VB sem. Tenni fogunk róla.

 
Varju László
a DK országgyűlési képviselője, a Költségvetési Bizottság elnöke